Nyugdíjtérkép Magyarországon
A központi és nyugati régiókban élnek a legtovább, de itt van a legkevesebb szabad kórházi ágy, az alföldi térség általában minden statisztikában sereghajtó, sok a bűntény, kevesebb a nyugdíj, viszont arányaiban több az orvos - derítette ki a KSH adataiból a Napi Gazdaság.
Abban jelentős területi eltérések vannak, hogy hol, milyen ellátási típust vesznek leginkább igénybe: amíg Budapesten, illetve az ország nyugati és középső térségében magasabb az öregségi, illetve kisebb a hozzátartozói és a rokkantsági nyugdíjasok aránya, addig az ország keleti részén (különösen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében) az ellátotti körnek még a felét sem teszik ki az öregségi nyugdíjasok, miközben az átlagnál jóval magasabb a rokkantság miatt ellátottak aránya. Ennek oka egyrészt a lakosság korösszetétele (Budapesten és az ország nyugati részén idősebb a lakosság), másrészt az egészségi állapot, illetve a térség munkaerőpiaci jellemzői (a munkalehetőségek megszűnésével, beszűkülésével összefüggő rövidebb szolgálati idő, nyugdíjazás előtti foglalkoztatási struktúra). A nyugdíjban, járadékban részesülő fiatalabb korosztályok aránya pedig az ország térségei közül az Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél- Dunántúlon magasabb az országos átlagnál.
Jelentős a különbség ha azt nézzük, hogy hol kapjuk meg a nyugdíjat. A sort természetesen a főváros vezeti, ahol egy ellátott átlagosan 110 ezer forintot kapott, míg a megyék mindössze 84 ezres átlagot tudnak felmutatni. A megyék között is jelentős különbségek vannak, hiszen az alföldi megyékben élők átlagosan 80 ezer forintot kapnak havonta kézhez, de például Szabolcsban még ennél is rosszabb a helyzet, ott csak 71 ezer forintot. Ennek oka, hogy jelentősek az eltérések a nyugdíj alapjául szolgáló keresetek nagyságában, valamint a nyugdíjas réteg összetételében, hiszen az ország e területein jóval magasabb a rokkantsági alapon, rövid szolgálati idővel nyugdíjba vonultak aránya.
Napi Gazdaság
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Magyar Revolut: 12 kérdés, amire még nincs válasz 3 hete
- Fordulat a Revolutnál: magyar fióktelep és hazai bankszámla jön 3 hete
- Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén 3 hete
- Extra szabadsággal támogatja dolgozóit ez a magyar munkaadó 1 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 1 hónapja
- A szakértő szerint elkerülhetetlen a nyugdíjrendszer reformja 1 hónapja
- Mi az a valorizációs szorzó, ami kulcs a nyugdíjszámításnál? 1 hónapja
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 1 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?