OECD: Az egészségügyi szakdolgozók hiánya most a legfőbb probléma
A koronavírus-járvány rávilágított az egészségügyi szakdolgozók hiányára az európai országokban a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentése szerint. A párizsi székhelyű szervezet úgy látja, hogy Európában nagyobb befektetést kellene az egészségügyi szakemberekre fordítani.
A kórházi ágyak kialakításánál a tavaszi hullámban számos országban bevezetett, rugalmas megoldásokat - hagyományos ágyak átmeneti intenzív ággyá alakítása, betegek átszállítása, tábori kórházak - tartja az OECD követendő példának az ágyak számának állandó növelése helyett, ami költségesebb lenne.
"A szakdolgozók hiánya a legnagyobb hátrány, miután a szakképzett ápolók képzése több időt vesz igénybe, mint átmeneti kapacitások létrehozása" - hangsúlyozza a jelentés.
Rövid távú megoldásként a szervezet az elsőként Franciaországban megvalósított, úgynevezett tartalékos listák létrehozását javasolja, amely bármikor lehetővé teszi kiegészítő szakemberek átmeneti mozgósítását, és a szakdolgozói hiány elkerülését.
Ez a megoldás sem menti fel azonban az európai országokat az alól, hogy többet ruházzanak be az egészségügyi dolgozókba, akik "szélsőséges nyomás" alá kerültek a járványban - írta a jelentés.
Az OECD kiemeli, hogy azok az országok, amelyeknek a legjobban sikerült feltartóztatniuk a járványt - Norvégia és Finnország - "jobban fel voltak készülve hatékony szűrési programmal, a betegek ellátásával és a kontaktkutatással".
A szervezet azt is ajánlja a kormányoknak, hogy határozzanak meg a gazdasági termelés újraindulására korrekt módon végrehajtható stratégiákat annak érdekében, hogy ne legyen szükség több lezárásra.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 1 napja
- A gazdaságilag inaktívak aránya a 15–74 éves népességből - grafikon 1 napja
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 napja
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 2 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?