OÉT: pénteken csap össze a két oldal
Várhatóan pénteken tarja következő ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz, a szakszervezetek nehéz tárgyalásra készülnek.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke úgy értesült, hogy a kormány péntekre hívja össze az OÉT következő ülését, amelyen a miniszterelnök is részt vesz. Hozzátette: kíváncsian várják a már bejelentett intézkedések részleteit. Úgy vélte külön kellene tárgyalni a rövid távú, idei válságintézkedésekről, illetve a jövő évben, vagy azt követően hatályba lépőkről.
A szakszervezeti vezető bírálta a már bejelentett, idei intézkedéseket. Példaként említette, hogy az áfa 25 százalékra emelése elinflálja az szja változások hozadékát. Viccesnek nevezte, hogy a kedvezményes, 18 százalékos kulcsba csak a tejtermék, pékáru és távfűtés kerülne, illetve kérdésesnek tartotta, hogy a csökkentés mértéke elégséges-e. Ennél jelentősebb áfamérséklés sem jelent meg érezhetően az árakban - fűzte hozzá. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy például a háztartási energia ne kerüljön a kedvezményes áfakörbe: a lakossági gáz áfájának 25 százalékra emelése, a gázártámogatás megszüntetésével együtt éppen a legrászorultabbakat sújtaná - figyelmeztetett.
A szuperbruttósítás ötletét nem vetette el Pataky Péter, sőt megjegyezte, hogy az MSZOSZ-nak is van erre vonatkozó javaslata. Kérdésesnek nevezte azonban a részleteket, megjegyezve: a minimálbér adómentessége nem önmagában érték, a nettó értéke azonban az.
Ugyancsak kérdésesnek nevezte, hogy a járulékok csökkentése milyen hatással lesz a járulékkasszákra. Elismételte: a járulékcsökkentés nem növeli automatikusan a munkahelyek számát, ehhez megrendelések is kellenek. Igazságtalannak tartotta, hogy míg a munkaadók terhei közül megszűnik az eho, a különadó, és a járulékok is csökkennek. Ez nagy valószínűséggel csak a vállalkozások jövedelmezőségét javítja úgy, hogy ebből a munkavállalók nem éreznek meg semmit - vélte. Azt is elutasítja Pataky Péter, hogy a vállalkozások egyöntetűen, bármilyen követelmény meghatározása nélkül kapjanak kedvezményeket. Kritérium lehetne a foglalkoztatotti létszám megtartása, bővítése, esetleg annak előírása, hogy a személyes profit, vagyon ne növekedjen. Kedvezőnek, de érdekesnek nevezte az eho eltörlését, emlékeztetve rá, hogy a Reformszövetség még ennek emelését javasolta, 5.000 forintra. Kérdés ugyanakkor - tette hozzá -, ha ettől a stabil bevételtől az egészségkassza elesik, mivel lehet kompenzálni a hiányzó összeget.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sürgetőnek nevezte az érdemi tárgyalások megkezdését. Hangsúlyozta: továbbra is elfogadhatatlannak tartják a munkavállalói terhek változatlanságát, és ismét szót emelt a terhek igazságosabb elosztása mellett. A jelenlegi helyzetben érdemes, sőt szükséges is a nettó keresetek emelése, amelyre az egyik - már többször javasolt - mód a munkavállalói járulék mérséklése. Borsik János igazságtalannak tartotta, hogy a munkaadói járulékok 5 százalékos idei, majd a következő években további 10 százalékos csökkentése mellett a kormány a munkavállalók terheit nem kívánja csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy erről is tárgyalni kívánnak a kormánnyal az OÉT-en.
A szuperbruttósítást illetően emlékeztetett rá, hogy ősszel meg kellett védeniük a minimálbér intézményét, amelyet a munkaadók szívesen eltöröltek volna. Ha a szuperbruttósítással a minimálbér az adózási körbe kerül, fontos, hogy a minimálbéren foglalkoztatottak nettó keresete ne csökkenjen. A végrehajtás részleteiről az OÉT-en kell megállapodni - hangsúlyozta. Bátortalannak nevezte az szja-t érintő kormányzati terveket, mivel úgy vélte ezek hatása nem ellensúlyozza a munkavállalók emelkedő kiadásait. Ezért nagyobb léptékű szja könnyítésre lenne szükség a szakszervezeti vezető szerint.
Borsik János ugyanakkor eredménynek könyvelte el a magánszemélyek különadójának megtartását. Felhívta a figyelmet a szakszervezetek felelősségére, úgy vélte a társadalom várakozással tekint az egyeztetésekre, arra, hogy miről tudnak megegyezni a kormánnyal, miben hajlandó eltérni a kabinet a már megismert és bírált intézkedésektől a munkavállalók javára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?