kapubanner for mobile

Önégetés Bulgáriában a szegénység miatt

Ebben a hónapban már a negyedik önégetéses eset történt Bulgáriában. Szerdán egy férfi a szófiai elnöki hivatal épülete előtt lobbantotta magát lángra, életveszélyes állapotban szállították kórházba - írja a Magyar Hírlap Online.

A rendőrség szerint az 51 éves férfi benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta magát - számol be a Magyar Hírlap Online. Az utóbbi egy hónapban ez volt a negyedik ilyen eset Bulgáriában. A három korábbi áldozat meghalt, ők a szegénység és a kilátástalanság elleni tiltakoztak így.

Bulgáriában szerdán kezdte meg munkáját az ügyvivő szakértői kormány, amely a május 12-re kiírt előre hozott választásokig irányítja az országot. Marin Rajkov ügyvivő kormányfő azzal próbálja hűteni a hangulatat, hogy ígéretet tett, az új kormány megpróbál majd forrásokat találni a legszegényebb rétegek helyzetének javítására.

A magas áramdíjak, a korrupció és a szegénység ellen országszerte folytatott tömegtüntetések egyik szóvivője az állami rádióban azt mondta: egy hetet adnak az ügyvivő kormánynak, hogy miniszterek bebizonyítsák, valóban hallják az utca hangját.

Az előző kormány február 20-án mondott le az erőszakba torkolló tömegtüntetések hatására, ám a tüntetések tovább folytatódtak.

A tiltakozók magasabb béreket és új választási törvényt követelnek.

Magyar Hírlap Online
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek