kapubanner for mobile

Öngyilkos kérdések az állásinterjún

Minden helyzetre érvényes szabályt ugyan nem lehet alkotni, azzal azonban minden szakember egyetért, hogy bizonyos irányelveket célszerű követni az első állásinterjún. A fizetést és a szabadidőt érdemes később firtatni.

Fazekas Zsolt, a Hill International fejvadászcég ügyvezetője szerint minden állásinterjú egyedi, így mindenkinek spontán kell döntenie arról, milyen témák firtatása célravezető a meghirdetett pozíció elnyeréséért. Ugyanakkor a szakemberek szerint vannak olyan szabályok, amelyeket érdemes betartani azt első állásinterjún.

Az önmérséklet és a gázsi

Jóllehet mindenki tudja, hogy egy állás elfogadásánál vagy visszautasításánál nagy szerepet játszanak az anyagi juttatások, mégsem kelt jó benyomást az első állásinterjún a fizetést firtatni. Hosszú távon a pályázó is jobban jár, ha először a betöltendő pozícióval kapcsolatos kérdéseket tisztázza, mi a feladat, milyen a munkahelyi struktúra, hogy megbizonyosodjék róla, valóban ő a megfelelő ember. Természetesen a jelöltnek rendelkeznie kell világos elképzelésekkel arról, hogy mekkora bérre gondolt, de az adott vállalatnál lévő fizetésekről célszerűbb informális úton tájékozódni – javasolja Csedő Csaba, a Hay Group tanácsadó cég senior menedzsment tanácsadója. A barátok, ismerősök, exkollégák tudnak ebben segíteni.

Fazekas Zsolt, a Hill International ügyvezetője úgy véli, hogy minél később kerül szóba a fizetés, annál előnyösebb tárgyalási feltételekkel rendelkezik a jelölt. Amikor még többen versenyeznek az adott állásért, a bérigények nagyobb súllyal nyomnak a latba, mint a tárgyalás vége felé, amikor a cég már nagyjából döntött.
A fizetésekről előzetesen megszerzett információk duplán kamatoznak: nagyon fontos ugyanis a megfelelő – se nem túl magas, se nem túl alacsony – bérigényt meghatározni. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az alacsony bérigény ugyanannyit árt, mint a túl magas. Aki keveset kér, illetve alálő a pozíciótól elvárható jövedelemszintnek, azt esetleg a cég alulértékeli azzal az indoklással, hogy ez az illető piaci ára, ergo ennyit ér. Másrészt a későbbiekben fölfelé már nagyon nehéz tornázni a bért, ha egyszer elhangzott egy alacsonyabb összeg. Aki túl sokat kér, azt kockáztatja, hogy ejtik, mert a cég nem tud olyan sokat fizetni. A szakma szerint az ideális húsz-harminc százalékkal többet kérni, mint amennyi az adott cégnél szokásos, és ebből lehet majd engedni. A rugalmasság kétszeresen is fontos, egyrészt hogy valóban ne szalassza el a jelölt az állást, másfelől a mai munkavállalók egyik legtöbbre értékelt tulajdonsága a flexibilitás. Persze aki az egyik székből áll fel, hogy átüljön a másikba, könnyebben tesz eleget a fenti tanácsoknak, mint aki munkanélküli: ám a szakemberek tanácsa rájuk is vonatkozik.

Túlórákról és szabadidőről is csak később

Bárki számára fontos lehet, milyen körülmények között végzi a munkáját, a ki nem mondott elv mégis az, hogy az elkötelezett csapatmunkás jó teljesítményt nyújt a körülményektől függetlenül. Bizonyos esetekben fontos lehet ugyan, hogy milyen irodával rendelkezik valaki, milyen autó jár a munkájával, de az ezzel kapcsolatos elvárások erőltetése kezdetben nem kifizetődő. Csedő Csaba szerint az ilyen kérdéseket a tárgyalások végső stációjában kell tisztázni.

Az előrelépési lehetőségek iránti mohó tudakozódás sem vezet sok jóra az első interjú alkalmával. Ez különösen akkor lehet kellemetlen, ha a jelöltet potenciális főnöke kérdezi, Csedő Csaba itt is az informális adatgyűjtést javallja a felettes terveivel kapcsolatban. Ha például köztudott, hogy a vezető, mondjuk, egy regionális igazgatói munkakört épít, és helyettest keres magának, szerencsésebb a kérdés, mintha a főnöki székből szeretne nyugdíjba menni. Ha valaki számára nem életbe vágó szempont, későbbre kell halasztani az efféle dilemmák tisztázását, már csak azért is, mert egy cég életében akár két-három hónap alatt is sok minden történhet, amelyet nem lehet előre látni.

Visszás lehet a túlóra vagy a hétvégi munka felöl is érdeklődni, nehéz nyerőn kijönni egy ilyen kérdésből. Fazekas Zsolt erről azt mondta a FigyelőNetnek, hogy azoknál a cégeknél, melyekkel kapcsolatban állnak, a túlóra több mint természetes. Viszont ha a cég profilja olyan, hogy túlóra nélkül is meg tudja oldani feladatait, valószínűleg akkor sem akarja majd eleve elzárni magát ettől a lehetőségtől, ha úgy alakul. A tanácsadó javallata: ezzel a kérdéssel is várjon a jelölt, és ha a pénzt, a juttatásokat, az esetleges utazásokat tisztázták, akkor kanyarodjon rá. Általános szabályként azért elmondható, hogy nagyon sok minden múlik a megfogalmazáson, és a kellemetlenebb kérdések élét is lehet tompítani egy „nem mintha ez különösen fontos lenne" –
jellegű felkiáltással.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás

A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk

Mit kívánnának az apák a lányaik munkahelyének? – nőnapi párbeszédet indított a Dreher

Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk

Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos

Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek