Orbán: A fiatalok munkához jutása a cél
Az euró megvédését, Közép-Európa kiemelt gazdasági szerepét és az emberi méltóság tiszteletben tartását hangsúlyozta vasárnapi kairói nyilatkozataiban Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, a cél, hogy a magyar fiatalok lehetőséget kapjanak arra, hogy munkájuk legyen, és családot alapíthassanak.
Az Arab Liga főtitkárával lezajlott találkozó után Orbán Viktor részt vett a Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórumon, ahol azt mondta: Közép-Európán múlik egész Európa gazdasági jövője.
A miniszterelnök a konferencián röviden ismertette a magyar gazdaság helyzetét, megismételve: idén a deficit nem lesz több 3 százaléknál, és Magyarország egyike annak a két EU-tagállamnak, ahol csökkenni fog az államadósság. Kiemelte, a cél, hogy a fiatalok, az új generációk lehetőséget kapjanak arra, hogy munkájuk legyen, és családot alapíthassanak; ellenkező esetben ugyanis úgy döntenek, elhagyják az országot.
Orbán Viktor szerint a munkával mint értékkel ma Magyarországon nemcsak újjászervezik a gazdaságot, a kulturális életet, hanem ezzel egy jövőképet is szeretnének adni a magyaroknak. A kétharmados parlamenti többség pedig garantálja, hogy politikai viták ne állítsák meg a kormányzat munkáját - tette hozzá.
Szólt arról is, hogy nem híve annak a neoliberális felfogásnak, amely csak pénzügyi és költségvetési politikában gondolkodik, ő ugyanis úgy látja, egy országnak iparpolitikára is szüksége van.
Mint mondta, a választások óta eltelt hét hónap, és a magyarok már nem olyan pesszimisták, mint akkor. Orbán Viktor szerint azokat, akik Magyarországon fektetnek be, nemcsak jó gazdasági lehetőségek, hanem egy barátságos nemzet is várja.
Az ületi fórum utáni sajtótájékoztatón Orbán ismét szólt az emberi
Orbán Viktor a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködés lehetséges területei között említette például a vasútépítést, a vízgazdálkodást és a környezet- és az egészségipart.
A Magyar-Egyiptomi Üzleti Fórum keretében vasárnap több megállapodás is született: ezek közül kettőt magyar és egyiptomi cégek írtak alá egymással távközléssel és villamos energiával kapcsolatos eszközök, vezetékek föld alá süllyesztéséről, illetve egy speciálisan magyar víztisztító telep létesítéséről. A harmadik megállapodást a magyar Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kötötte egyiptomi partnerével.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy korábbi rendőrségi dolgozó súlyos fegyelmi eljárás alá került, miután kiderült, hogy furfangos módszerrel szimulálta a folyamatos online... Teljes cikk
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jövőben akár... Teljes cikk
Az egyéni vállalkozóknak készített szja-bevallási tervezetekbe a NAV automatikusan betölti a rendelkezésére álló online számla- és... Teljes cikk
- Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja 3 napja
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 3 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 5 napja
- Kapitány István: aki a mediánbér alatt keres, kevesebb SZJA-t fog fizetni 7 napja
- MGYOSZ: az új kormány alatt megfelelő hangsúlyt kaphat a versenyt előtérbe helyező piacpárti szemlélet 1 hete
- Visszatérhetnek a külföldön dolgozó magyarok? 1 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Partneri együttműködést ajánl az új kormánynak a VOSZ 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?