Orbán: munkaközpontú gazdaság kell
Növekedéspárti, munkaközpontú gazdaságot akar megvalósítani a Fidesz, amennyiben a választások eredményeként kormányzati pozícióba kerül - mondta Orbán Viktor, az ellenzéki párt elnöke a Széchenyi-terv gazdaságfejlesztő társaság tanácskozásán pénteken a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton.
Kapcsolódó témák
Matolcsy: új Széchenyi-terv kell
A Fidesz folytatná a Széchenyi-tervet
Orbán Viktor elmondta, hogy céljuk a teljes foglalkoztatás, amely azt jelenti, hogy jusson munkához az, aki dolgozni akar. Hozzátette: a gazdaságpolitikai célok elérésének eszköze az új Széchenyi-terv, amely a járulékterhek radikális csökkentésével számol.
A Fidesz elnöke kijelentette, hogy eltökélt a járulékterhek radikális csökkentésében mégpedig azért, hogy annak pozitív hatásai a növekedésben és az új munkahelyek által fizetett járulékokban mielőbb megmutatkozzanak. Megismételte, hogy szándékaik szerint ez június elsején megtörténik. Az ellenzéki politikus úgy vélekedett: a magyar gazdaság fejlesztését, a vállalkozások megerősítését csak hitelből nem lehet megoldani. Szükség van a fejlesztési támogatásokra is, amelyekre az új Széchenyi-terv nyújt lehetőséget.
A Széchenyi-terv szerinte annak a ténynek a nyilvánvalóvá tétele, hogy a magyar állam szolidáris a magyar vállalkozókkal, mert azt akarja, hogy ne versenyhátrányból, hanem az európai uniós szabályok szem előtt tartása mellett inkább versenyelőnnyel induljanak a magyar gazdasági versenyben. A vállalkozók "magánsikerei" munkahelyeket hoznak létre, a vállalkozók és munkavállalók pedig adóik befizetésével lesznek szolidárisak a magyar állammal.
Orbán Viktor a gazdaság jelenlegi helyzetét elemezve kijelentette: az ország eladósodott, a költségvetési hiány az év végére, de inkább az év közepére eléri a GDP 10 százalékát. A nehéz helyzetből való kijutáshoz megítélése szerint a kis-, és középvállalkozók energiáinak felszabadítására, megerősítésükre van szükség.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?