Örömteli hellyé tenni az irodát
Az új vezető legnagyobb kihívása: nemcsak be kell illeszkednie, de át kell vennie a vezetést, és örömmé tenni a munkát.
A munkahely sokkal inkább élettér lett, amelyben egy felelősségteljes közös játék zajlik, és ahol mindenki egyre fontosabb (és egyre leterheltebb, igénybevettebb) láncszemmé válik, hiszen állandóan csökkenő létszámú, sokoldalú feladatokat ellátó csoportok teljesítik a kitűzött célokat. Ami azonban napjaink vállalati életében még inkább új vonás, hogy nemcsak a vezetők várnak el sokat a beosztottaiktól, hanem a beosztottak, a csapatok is viszont.
Az emberek igazi kapcsolatokra, empátia és nyílt, valóban őszinte kommunikációra vágyódnak, mert csak így tudunk kiemelkedően teljesíteni, fogalmazott Bán Zsuzsanna a Vezetői Tudásnak. Úgyhogy egy jó vezetőnek ma a szakmai felkészültség mellett magas szintű szociális kompetenciával is kell rendelkeznie. Olyan munkahelyi légkört kell tudnia teremteni, amelyben élni és alkotni is lehet, nemcsak dolgozni; ahová öröm bejárni, ahol kedvvel végezhetem a feladataimat és megbecsülnek. Ez nem kis feladat a vállalat és a vezetés számára.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?