Országos kompetenciamérés a diákok fejlesztéséért
Több mint négyszázötvenezer általános- és középiskolás diák vesz részt májusban az országos kompetenciamérésben. Az eddig példátlan nagyságrendű vizsgálattal országos és iskolai szintű elemzés készíthető a magyar diákok matematikai és szövegértési képességeiről. A szaktárca az eredmények alapján intézkedési csomagot tervez.
Gyenge pontokra tapint
A nagyrészt az Oktatási Minisztérium által finanszírozott idén negyedszer elkészített vizsgálat a korábbi évekhez képest nem csak mintát vesz az egyes évfolyamok diákjaiból, hanem az összes kitöltött feladatlapot elemzi. Ezen túl idén nem csak a hatodik, nyolcadik és a tizedik évfolyamos tanulók olvasás-szövegértés valamint matematikai problémamegoldó készségét méri, hanem a negyedikesek alapkészségeit is.
A kompetenciamérés a hazai közoktatás egyik hiányosságára hívja fel a figyelmet: az alapvetően ismeretátadásra koncentráló tanítás nem fejleszti azokat a kulcskompetenciákat, amelyek lehetővé tennék a gyerekek későbbi, élethosszig tartó tanulását, vagy segítenék a munkaerő-piaci sikerességüket. A korábbi, 2001-es, 2003-as és 2004-es mérések eredményei azt mutatják, hogy a diákok számára szokatlanok a tesztben található életszagú feladatformák és feladattípusok, iskolai munkájuk során nem találkoznak hasonlóakkal. A diákok egy jelentős része nem képes matematikai és szövegértési képességeinek olyan szintű mozgósítására, amely a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges. A kompetenciamérés korábbi eredményei azt is megerősítik, hogy a magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémája a szegregáció: az iskolák közötti különbségek az általános iskolákban még elfogadható mértékűek, és elsősorban a középiskolák szintjén tapasztalhatóak olyan nagyságrendű eltérések, amelyek messze meghaladják a kívánt mértéket.
Titkosított feladatok
2005. novemberében kezdte el a vizsgá-lathoz szükséges adatok begyűjtését az Országos Közokta-tási Értékelési és Vizsgaközpont (OKÉV). Az iskolák 98 százaléka interneten keresztül bonyolította az adatszolgáltatást. Az OKÉV április közepén részletes tájékoztatást nyújtott a tanintézmények-nek, valamint e héten megkezdte annak a 70 ezer csomagnak a szétküldését, melyek mérőanyagokat tartalmazzák. Mivel ezek titkosak, az érettségi feladatla-poknál használat technikával mege-gyezően csomagolták őket. A május 31-i felmérés után június 6-tól három nap áll az iskolák rendelke-zésére, hogy vissza-juttassák a megírt feladatsorokat az OKÉV-nek.
Egy új stratégia alapja
A felméréssel az országos tendenciákra is tudunk majd következtetni, valamint az egyes iskolákban tanuló gyerekek teljesítményét is tudjuk értékelni ismertette a kompetenciamérés céljait Sipos János, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára. A PISA-felméréshez képest tehát a hazai vizsgálat a hozzáadott pedagógiai értéket is azonosítani tudja Az összegyűjtött teljesítményadatok és háttéradatok alapján az iskolák 2007 februárjában részletes jelentést kapnak majd arról, hogy hogyan teljesítettek a többi tanintézményhez képest. Lehetőségük van eredményeik összevetésére az országos átlaggal, összehasonlíthatják eredményeiket a hozzájuk különböző szempontok alapján hasonló iskolák teljesítményével. Ezzel párhuzamosan a suliNova Kht. szakmai segédanyagokat is kidolgoz majd a tanintézmények számára, és a jövő tanév során olyan konferenciák rendeznek, amelyen az iskolák képviselői a teszt fejlesztőivel, az eredmények elemzőivel találkozhatnak. Az összesített, országos eredményből pedig kötet készül.
Sipos János, közoktatási helyettes államtitkár tájékoztatása szerint az eredmények ismeretében a szaktárca stratégiát készít majd, központi elvárásokat dolgoznak ki az iskolák felé. Ígérete szerint több pályázat is lehetővé teszi majd a tanintézmények számára, hogy a fejlesztésekhez szükséges anyagi erőforrásokat előteremtsék.
Mindemellett egy lemorzsolódás vizsgálat is kapcsolódik majd a kompetenciaméréshez, így a rendszeresen elvégzett felméréssel nyomon követhető lesz majd, hogy milyen réteg kerül ki az iskolából csökkentve ezzel későbbi esélyeit az érvényesülésben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?