kapubanner for mobile

Orvoselvándorlás: csúcsot dönthet az idei év

Szeptember végéig 1660 egészségügyi dolgozó ment külföldre dolgozni - közölte az Egészségügyi Engedélyezési Közigazgatási Hivatal adataira hivatkozva a Világgazdaság.

A lap cikke szerint elmúlt öt évben megháromszorozódott az elvándorlók száma: öt évvel ezelőtt 664-en, tavaly viszont már 1901-en kérték a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivataltól.

Az elvágyódók nagyobb része még mindig orvos: az első háromnegyed évben összesen 912 doktor távozott, igaz, arányuk a 2011-es 63 százalékhoz képest már csak 55 százalékuk körüli. Ezzel szemben emelkedett a távozni szándékozó ápolók számaránya: míg tavaly az összes külföldön munkát vállaló egészségügyi 16,5 százalékát tették ki, most már a kiutazók mintegy negyede ápoló.

A Világgazdaság cikke szerint az idei évben újabb csúcsot dönthet az elvándorlók aránya annak ellenére, hogy jelentős fizetésemelést kaptak az orvosok és az ápolók.

Másképp látja a minisztérium

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szintén az EEKH adataira hivatkozva azt közölte, hogy idén megváltozott a növekvő tendencia. Míg az év elején 542 orvos és 246 ápoló kért igazolást, addig az év harmadik negyedévében már csak 370 orvos és 142 ápoló adott be kérelmet.

Az EEKH aktuális adatait tekintve az Emmi azt is megjegyezte, hogy a hatósági bizonyítványt kérők létszámában benne vannak azok a magyar egyetemen végzett külföldi hallgatók is, akik az egyetem elvégzése után elhagyják az országot, visszamennek hazájukba. Egy ember többször is kérhet hatósági bizonyítványt, ha tehát valaki minden évben próbálkozik, de nem szerződik le külföldön, akkor minden évben újra megjelenik a létszámban - tették hozzá.

Emellett az orvosok egy része magyarországi állását megtartva vállal külföldön is munkát (hétvégénként vagy néhány hónap fizetés nélküli szabadsággal). Ők ugyanúgy megjelennek a hatósági bizonyítvány nyilvántartásban, mint akik valóban elhagyják a hazai egészségügyi rendszert - fejtette ki a tárca.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek