Orvosi diplomagyárat füleltek le Spanyolországban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHuszonhét embert tartóztatott le kedden a spanyol rendőrség, mert a gyanú szerint hamisított perui egyetemi diplomákkal üzérkedtek, illetve azok birtokában dolgoztak. A hatóság úgy véli, a legtöbb egyetemi képzést igazoló papírt sebészek vásárolták, akiknek többsége magánklinikákon praktizál.
A rendőrök elmondása szerint a perui diplomákkal rendelkezők közül többen is botox vagy szilikon injekciókat adtak be a pácienseknek, emellett pedig recepteket is felírtak. A "diplomagyár" Alicantéban és Malagán működött, sebészeknek, gyógyszerészeknek, pszichológusoknak, mérnököknek, építészeknek és történészeknek kínált perui egyetemi papírokat 18 ezer euróért (közel 5 millió forint).
A hamis papírokkal számos szélhámos idősek otthonában is dolgozott. A gyanú szerint az egyik gyanúsított hozzá nem értése miatt két bennlakó meghalt. A rendőrség további letartóztatásokat is kilátásba helyezett Peru fővárosában, Limában.
Hírszerző
A hamis papírokkal számos szélhámos idősek otthonában is dolgozott. A gyanú szerint az egyik gyanúsított hozzá nem értése miatt két bennlakó meghalt. A rendőrség további letartóztatásokat is kilátásba helyezett Peru fővárosában, Limában.
Hírszerző
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek
