kapubanner for mobile

Ősztől nem lesz vasárnapi munka?

A KDNP már ősszel módosítaná a törvényt, amely korlátozná a vasárnapi nyitva tartást. A szakma megosztott a kérdésben, az Országos Kereskedelmi Szövetség úgy vélekedik, egy ilyen tiltás 15 ezer alkalmazott leépítéséhez vezetne, írja a Népszabadság.

A törvénymódosító javaslat szerint csak az élet-, vagyonvédelmi, készenléti jellegű, illetve pihenést szolgáló, művészeti rekreációs termékeket előállító dolgozókat lehetett volna vasárnap is berendelni, ám ilyenkor a munkabéren fölül 50 százalékos bérpótlékot kellett volna fizetni. Ezt egészítette volna ki kereskedelmi törvény módosítása: ebben a vasárnapi zárva tartás tilalma alól csak a 280 négyzetméternél kisebb, illetve kereskedelmi szálláshelyen, benzinkutakon, repülőtéren, pályaudvaron működő üzleteknek kaptak volna felmentést. A kereskedők emellett belátásuk szerint évente tizenkét alkalommal vasárnap is nyitva tarthattak volna, áll a Népszabadságban.
A törvénymódosításról Harrach Péter, a Fidesz-KDNP képviselője kihangsúlyozta: bizonyára lesznek egyeztetések a felek között, de a KDNP kitart az eddigi javaslatai mellett. A Népszabadságnak, hasonlóan a Magyar Nemzetben megjelentekhez, a képviselő azzal érvelt, hogy a nagy üzletláncok profitérdeke ütközik a munkavállalók érdekeivel, akiknek így nincs olyan szabadnapja, amikor a családjukkal, barátaikkal lehetnek. A heti egy, mindenkire kötelező szünnap a normális, egészséges társadalmi élet alapja - fogalmazott.

A vasárnapi nyitva tartásban érdekelt kereskedők ellenben a vásárlók érdekeire hivatkoznak. Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) elnöke viszont leszögezte: a vásárlás szabadságának az árát Magyarországon közel félmillió munkaválláló fizeti meg.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a szakma megosztott a kérdésben. Vámos úgy látja, hogy az idén a válság nyomán a kisebb üzletekből elbocsátott közel 27 ezer alkalmazott mellé egy ilyen tiltás újabb 15 ezer alkalmazott leépítéséhez vezetne - ezúttal a nagy áruházláncoknál. A Tescónál például egy ilyen tiltás a dolgozók jövedelmeit is csökkenti a vasárnapi bérpótlék miatt.

A KASZ és a KDNP szerint ugyanakkor a vasárnapi nyitva tartás csak a hazai piac egynegyedét kitevő hipermarketek érdeke, míg a kisebb üzletek inkább csak belekényszerültek ebbe a versenybe. Ezt visszaigazolni látszik a GfK Hungária felmérése: a vasárnapi nyitva tartás igazán a nagy hipermarketeknek jelent üzletet.

Népszabadság/Magyar Nemzet
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek