Ötezer új munkahely létesült márciusban
A munkaügyi központokhoz beérkezett adatok alapján márciusban 3.005 álláshely szűnt meg az országban, az új munkahelyek, illetve a létszámbővítések révén azonban 5.070-en találtak maguknak állást - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM)kedden.
Ötezer új munkahely létesült márciusban 2004. április 27. FigyelőNet, MTI-Eco A munkaügyi központokhoz beérkezett adatok alapján márciusban 3.005 álláshely szűnt meg az országban, az új munkahelyek, illetve a létszámbővítések révén azonban 5.070-en találtak maguknak állást - közölte a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM)kedden. Az FMM közleménye szerint a legtöbb munkahely Budapesten és Pest megyében keletkezett, összesen 1.250, a fővárosban és a megyében 384 munkahely szűnt meg. A legkevesebb munkahelyet, 376-ot Észak-Magyarországon létesítettek márciusban. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium - a 2.200 új munkahelyet létrehozó 2 milliárd forintos munkahelyteremtő beruházási támogatási rendszeren felül - nagy hangsúlyt helyez a munkahelymegtartásra is - áll a közleményben. Ennek érdekében - az átmeneti válsághelyzetek kezelésére - 1 milliárd forintos keretet biztosít. Ebből 223 millió forint már gazdára talált, és országosan 1.345 munkahelyet lehetett megmenteni. A legnagyobb támogatást eddig Borsod-Abaúj-Zemplén megye kapta, itt 221 fő dolgozhat tovább. A közlemény szerint a szaktárca beavatkozásának köszönhetően a felszámolásra került Hajdú Bét Rt. 1.600 dolgozójának többsége sem veszítette el állását. A kivásárlásoknak és a központi segítségnek köszönhetően Kisvárdán, Debrecenben és Törökszentmiklóson is tovább foglalkoztatják az embereket. "A budapesti Kraft Foods Kft. esetében a 328 dolgozó helyzete is reménykeltő" - áll a közleményben. A Fővárosi Munkaügyi Központ aktív közreműködésével a csoport fele már elhelyezkedett, vagy legalábbis rendelkezik aláírt munkaszerződéssel. A cég mintegy 100 fő részére képzést indít, ez ügyben a fővárosi munkaügyi központtal már felvették a kapcsolatot. Van, aki nyugdíjba vonul, csaknem 30-an a gyár leszerelésében vesznek részt. További 28-30 fő később kíván elhelyezkedni. Az egyesült államokbeli Kraft Foods az idén január 28-án jelentette be, hogy magyarországi leányvállalata átszervezési terv keretében bezárja budapesti kávé- és édesüzemét.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?