Ötven százalékkal emelik a román tanárok fizetését
Traian Basescu román államfő pénteken kihirdette a pedagógusok 50 százalékos béremelését előíró törvényt. A béremelés október elsejére visszamenő hatályú. Ezt a jogszabályt a román parlament szeptember végén szavazta meg.
A román pedagógusok azonban októbertől majdnem 60 százalékkal kereshetnek többet jelenlegi fizetésükhöz képest, ugyanis a kormány már korábban megállapodott az oktatási szakszervezetekkel a 9 százalékos béremelésben a tanárok számára. Basescu kifejtette: Romániában elsődleges fontosságú kell hogy legyen az oktatás reformja, ugyanis a jelenlegi rendszer nem hatékony, és aláássa Románia jövőjét. Az államfő szerint van pénz a tanárok 50 százalékos fizetésemelésére, és nem igaz az, hogy a béremelés miatt a jövő évben le kell majd állítani a jelentős infrastrukturális beruházásokat. Az államfő adatai szerint egy kezdő tanár adó után 700 lejt (52 874 forint), egy 25 éves munkaviszonnyal rendelkező pedagógus pedig 1800 lejt (135 962 forint) keres havonta. Basescu szerint ilyen fizetések mellett nem lehet elvárni a tanároktól a reform sikerre vitelét szavatoló teljesítményt.
Az 50 százalékos béremelést azonban a kormány ellenzi. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök többször is elmondta már, hogy az megbontja a költségvetés egyensúlyát. A kormányfő szerint a büdzséből jelenleg csak a korábban megállapított 9 százalékos béremelést lehet finanszírozni. A kormány korábban jelezte már, hogy befagyaszthatják a közalkalmazottak fizetését, ugyanis a pedagógusok béremelését előíró törvény parlamenti elfogadása után az egészségügyben dolgozók és a köztisztviselők is 40-60 százalékos fizetésnövelést kértek. Basescu arra kérte ez utóbbiak érdekeit védő szakszervezeteket, hogy a november 30-i parlamenti választások előtt ne szervezzenek tiltakozó akciókat, követeléseiket pedig csak a következő kormány elé terjesszék be.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?