kapubanner for mobile

"Pályázzanak a cégek a romák foglalkoztatását elősegítő programokra!"

Az MSZP arra biztatja a vállalkozásokat, vegyenek részt a romák foglalkoztatását is elősegítő programokban, amelyekre több tízmilliárd forint áll rendelkezésre - mondta Teleki László, az MSZP országgyűlési képviselője, romaügyi miniszterelnöki megbízott, keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

images

Külön források nincsenek, de a nagyobb és a kisebb vállalatok is pályázhatnak a különböző képzéseket lehetővé tévő "Lépj egyet előre" programra, valamint uniós forrásokra a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél - közölte a politikus.

A képviselő közlése szerint több tízmilliárd forint áll rendelkezésre ezekhez a programokhoz, de pontos számot nem mondott.
Teleki László elmondta, ezek esélyegyenlőségi programok nemcsak a romák foglalkoztatását segítik elő, hanem a nőkét és a fogyatékkal élőkét is.

Hozzátette: fontos lenne, hogy a "többszínű" munkahelyek megteremtése érdekében részt vennének ezekben a programokban a 400-500 főt foglalkoztató vállalatok mellett - ezek a cégek alkalmazzák leginkább a romákat - a kisebb vállalkozások is.

Szerinte kívánatos lenne, ha a közfoglalkoztatást biztosító programok, például az Út a munkába program mellett a közbiztonság elősegítésében, például a polgárőrség keretében is részt vehetnének a romák.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek