Pánik Olaszországban a fuvarozók sztrájkja miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatPéntekig kívánják a sztrájkot folytatni az olasz autópályák felhajtóit hétfő óta lezáró fuvarozók, akik járműveikkel Olaszország közel százötven pontján akadályozzák a közlekedést termelési fennakadást és lakossági pánikot okozva.
A Fiat olaszországi gyáraiban leállt a termelés az alkatrészellátás megbénulása miatt. A halászhajók sem hagyták el a kikötőket, nincsen, aki elszállítsa az árut. A dél-olasz gyümölcs- és zöldségtermelők maguk próbálják értékesíteni a rajtuk maradó termést, de járműveiket a kamionosok feltartóztatják. A benzinkutaknál fogyóban az üzemanyag, és Nápolyban két nap múlva elfogy a kenyér - számolt be az olasz sajtó a második napja tartó fuvarossztrájk eddigi következményeiről.
Az olasz városokat övező autósztráda-kapuknál járműveikkel felsorakozó kamionosok nem hagynak fel a Trasportounito fuvarozókat tömörítő szakszervezet által "figyelemfelkeltő akciónak" nevezett demonstrációval, ugyanakkor fogyasztóvédők felhívásának engedve enyhítettek a blokádokon. Nápolynál, az ország északi és déli részét összekötő A1-es sztráda bejáratánál a rendőrség távolította el a kamionokat. Csak azok a járművek nem tudtak távozni, melyeknek kerékgumiját a dühödt autósok kilyukasztották. Továbbra is kritikus a helyzet az A21-es autósztrádán Torino-Piacenza között, Livorno kikötőjében és Szardínia szigetén.
A ma reggel történt baleset is megkérdőjelezte a közlekedést akadályozó megmozdulást. A piemonti Astinál egy német kamionvezetô járművével elütött egy sztrájkoló olasz sofőrt. A hatóságok szerint baleset történt, a német vezetőt őrizetbe vették.
Tűrhetetlen helyzetről beszélt Roberto Alesse, a sztrájkjogokat felügyelő ombudsman. Elég volt! - sürgette a sztrájk befejezését Emma Marcegaglia a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke. A szabad áruszállítás biztosítását sürgette Brüsszelből az olasz Antonio Tajani, az ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős európai biztos
A túlzott költségek miatt sztrájkolunk - nyilatkozott a Corriere della Sera napilapnak a 44 éves Angelo Forte, egy 16 kamionnal dolgozó fuvarozócég tulajdonosa, aki maga is a volánnál ül. "Ha a Róma közeli Frosinonéból elmegyek Bresciába, oda-vissza fuvarral, 1300 eurót keresek, ebből 850 az üzemanyag, 150 a sztrádadíj. Egy kamion 100-150 ezer euróba kerül" - sorolta. Itáliában 463 ezer kamion 114 ezer cégnek dolgozik, 55,26 szazalékuk egynél több jáművel rendelkezik.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?