kapubanner for mobile

Papp Magor: Hiányos orvosképzés miatt sérül a betegbiztonság

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint a vércukormérő jelzését félreértelmező rezidens esete is arra vezethető vissza, hogy az orvosképzésből hiányzik a mindennapi sürgősségi ellátáshoz szükséges gyakorlati készségek ellenőrzött elsajátíttatása.

Papp Magor szerdán az MTI-nek elmondta: évek óta jelzik a problémát, hogy az orvosképzésben hiányosságok vannak, s ellenőrizetlen a gyakorlati oktatás. Mint fogalmazott: köztudott volt, hogy amiatt naponta sérül a betegbiztonság.

Szeptember 13-án a XVIII-XIX. kerületi bíróság foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt mondta ki bűnösnek P. Nórát, és az egy év, két évre felfüggesztett szabadságvesztés mellett két évre eltiltotta hivatásának gyakorlásától is. A védelem felmentésért fellebbezett, így a büntetőper várhatóan a Fővárosi Törvényszéken folytatódik másodfokon.

A tényállás szerint az orvosi ügyeletet ellátó fiatal rezidenst tavaly februárban kihívták egy rosszullétre panaszkodó inzulinos cukorbeteghez. A vádlott a vércukorszintmérő magas vércukorszintet jelentő "HI" jelzését hibaüzenetnek gondolta. Az ügyeletes cukros vizet itatott a férfival, nyugtató injekciót adott be neki, majd távozott. Ezt követően másodszor is riasztották az egyre rosszabb állapotba kerülő beteghez, mentőt hívtak hozzá, de a beteg a járműben életét vesztette.

A büntetőperben korábban meghallgatott szakértők szerint a rezidens nem is láthatott volna el önállóan, felügyelet nélkül ügyeleti munkát, ugyanakkor a vádlott szerint ez Kispesten nem rendhagyó eset.

A vádlott a korábbi tárgyaláson elmondta: 2009-ben végezte el az egyetemet, 2010 februárjában kezdett el dolgozni a kerületi orvosi ügyeletet biztosító cégnél. A műszer használatára az egyetemen nem tanították meg, és a kerületi orvosi ügyeletet biztosító egészségügyi szolgáltató cég sem készítette fel rá.

P. Nóra szerdán az index.hu-n megjelent interjújában elmondta: legrosszabb átlaga 4,86 volt, pótvizsgája sosem volt, szigorlatai mind ötösek lettek, TDK versenyt nyert, summa cum laude végezett 2009 júliusában.

Papp Magor kiemelte: mind a kórházi, mind a háziorvosi ügyeletekben a felügyelet nélküli munkavégzésnél felmerül a munkáltató felelőssége. Ugyanakkor megjegyezte: a kórházakhoz hasonlóan a háziorvosi szolgálatok vezetői is orvoshiánnyal küzdenek. "Ettől függetlenül minden szereplőnek a biztonságos betegellátás garantálása kell legyen az elsődleges - jegyezte meg Papp Magor. Ezért ha az egészségügyi szolgáltatók nem tudnak elegendő megfelelő végzettségű kollégát foglalkoztatni, akkor gondoskodniuk kell arról, hogy a munkavállalóik minden szükséges gyakorlati készséget elsajátítsanak.

Papp Magor elmondta: a háziorvosi ügyeletek ellátásában igen nagy számban vesznek részt friss diplomás rezidensek, nélkülük "azonnal le lehetne húzni a rolót, mert csak szakorvosokkal nem megoldható a magyarországi háziorvosi ügyeleti ellátás".

A rezidensszövetség elnöke szerint két irányba lehet elmenni: az egyik, hogy szigorítják a jogszabályok betartását, hogy mindenhol van-e szakorvos, biztosított-e az előírt szakorvosi felügyelet. Viszont ekkor napok alatt működésképtelenné válna az ellátórendszer - jelentette ki Papp Magor.

Ezért a jelenlegi keretek között elsősorban a gyakorlati készségek lehető leggyorsabb elsajátításával lehetne garantálni a biztonságos betegellátást. Ezzel kapcsolatban - mások mellett a rezidensszövetség közreműködésével - már el is készült egy szakmai anyag, amelyben azt javasolják, hogy a háziorvosi ügyeleti ellátás feltételeként egy - állam által támogatott - néhány nap alatt elvégezhető, úgynevezett sürgősségi licencvizsgát kelljen megszerezniük az orvosoknak - közölte Papp Magor.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít

Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk

Így változhat a 3%-os hitel a külföldi magyaroknak

A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk

Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói

Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk