kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Pár lépést ismertetett Gyurcsány a százból

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn koradélután ismertette a száz lépés program egyes részleteit az Országházban. Beszédében elmondta, hogy a program minden részletére fény derül majd a következő napokban és hetekben, amikor a kormányzat lépésenként javaslatokat tesz majd a gazdasági helyzet javítására. Az eddig még teljes terjedelmében ismeretlen programból a miniszterelnök kiemelte, hogy a fekete és szürke gazdaságot ki kell fehéríteni, olyan világot kell teremteni, ahol megéri tisztességesen dolgozni. A Fidesz-frakció, Áder János válasza közben "Come back, Medgyessy!" táblát mutatott a szocialistáknak.Gurcsány Ferenc ismertette a száz lépés program pár elemétBörtön a fekete munkást alkalmazónakA miniszterelnöki beszédet megelőzően, a szocialista frakció ülésén a miniszterelnök bejelentette: kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná a kormány a fekete munkát alkalmazó munkáltatókat, és ennek érdekében kezdeményezik a Büntető törvénykönyv ez irányú módosítását.AjánlatVeres szerint elérhető a 2010-es euróCsökken a politikusok népszerűségeLehet majd gyes mellett is dolgozniBizottság vizsgálhatja Gyurcsány meggazdagodásátGyurcsány biztonságos befektetési környezetet ígértA kormányfő szerint elsőként azoknak az állam által teremtett akadályokat kell lebontani, amelyek gátolják a munkavégzést a szociális, illetve a munkanélküli ellátásban, a család- és gyermektámogatásban részesülők számára. "A munka világa és a szociális ellátás közötti, ma nagyon kemény falat bontsuk le, tegyük sokkal rugalmasabbá és átjárhatóvá és legyenek fokozatosak az átmenetek" - mondta Gyurcsány Ferenc. A miniszterelnök szerint az elmúlt két évben több mint háromszorosára emelkedett az, amit meg tudunk vásárolni jövedelmünkből. A tisztességgel végzett munka a fontos, egy olyan világot kell teremteni, ahol megéri fehéren dolgozni; ahol megéri befizetni a munkához kapcsolódó adókat - ezt kell támogatni az egészségi rendszernek, szociálpolitikának, társadalombiztosításnak, mondta Gyurcsány Ferenc.A kormányfő szerint az elmúlt 15 év jelentősen átalakította Magyarországot, változott a politika, a gazdaság. "Az ország növekvő gazdasága, amely 3,5-4 százalékkal növekszik évente, okot adhatna a megnyugvásra. Ha mégsem így van, meg kell gondolni, mit lehet másképp tenni", mondta Gyurcsány Ferenc. A tízmillió sikeres magyar országát kell megteremteni, nem a kétmillióét, tette hozzá. "Munka, verseny és szolidaritás együtt van - az elkövetkező hetekben a kormány folyamatosan fog javaslatokat tenni arra, hogy milyen lépéseket kell tenni, mondta a kormányfő, aki szerint sok lépés van, amellyel lehet teremteni egy ilyen Magyarországot, jelképesen száznak lehet nevezni.Gyurcsány: Kék lesz a fekete"Aminek először neki kell látni, az a foglalkozáspolitika és a munkaügy, hogy megérje dolgozni és lehessen dolgozni" mondta Gyurcsány Ferenc. A kormány javaslata szerint a gyes, a gyed és más szociális ellátás mellett is szabadon lehetne munkát vállalni. A segélyezés feltétele a közmunka végzése lenne, valamint átmenetileg a munkanélküli segély idején is lehetne munkát vállalni. A segélyt ugyanakkor álláskeresési támogatássá alakítanák: kezdetben elérné az utolsó fizetés hatvan százalékát, majd fokozatosan csökkenne. A kormányfő javaslata szerint a segély mellett az első 3 hónapban több szolgáltatást kell adni, mint eddig, a munkanélküli szolgálatnak többet kell foglalkoznia a munkanélküliekkel. A közérdekű és közterhet viselő munkát Gyurcsány Ferenc szerint ezentúl kék munkának kell nevezni. Ezek után az elképzelés után adót fizetnek, az ilyen munkát végzők pedig megbecsültebb tagjai lesznek a társadalomnak, a kormányfő szerint. A mezőgazdasági alkalmi munkavégzés is oktalanul túlszabályozott, az idénymunkákat egyszerűbben szabályozhatóvá kell tenni, mondta Gyurcsány Ferenc.A miniszterelnök javaslata szerint a munkaügyi ellenőrzés egész rendszerét át kell alakítani, hogy az ellenőrök ne csak papíron ellenőrizzenek. A szakképzés, oktatás inkább a munkaerőpiac oldaláról legyen érdekelt, mint az oktatáspolitika oldaláról, tette hozzá.Fidesz: Come back, Medgyessy!Az ellenzék erőteljesen bírálta a kormányfő szavait. Áder János, a Fidesz-frakcióvezetője szerint ugyan Gyurcsány Ferenc arról beszélt, milyen fontos lenne új munkahelyeket teremteni, viszont a kormányprogramban lévő "Munkahely, munkahely, munkahely" fejezet ellenére 3 év alatt drasztikus lett a helyzet: hat éve nem volt ilyen magas a munkanélküliség Magyarországon. A beszéd alatt a Fidesz-frakció "COME BACK MEDGYESSY!" táblát tartott fel. A gyesen lévők munkavállalásával kapcsolatban Áder János elmondta: ez már létezik, erről törvény is van, amit éppen Gyurcsány Ferenc fogadott el.Dávid Ibolya, az MDF frakcióvezetője is élesen bírálta a miniszterelnöki beszédet, amely szerinte egy informális kormányülésen elhangzó buzdító beszédnek alkalmas lenne, de a magyar Országgyűlés előtti vitára bocsátó beszédnek nem. "A mai javaslat csupán egy ötlethalmaz volt" mondta a frakcióvezető.Az SZDSZ-frakció támogatja a száz lépés programjátAz SZDSZ-frakció támogatja azokat a változtatási szándékokat, amiket a miniszterelnök úr elhatározott annak érdekében, hogy nagyobb rend legyen egy területen, vagy annak érdekében, hogy előre lehessen lépni egy-egy területen, vagy annak érdekében, hogy egy-egy területen a meglévő viszonyokat átalakítsuk - mondta Kuncze Gábor. A szabaddemokraták ugyanakkor számítanak vitákra, mert vannak olyan ügyek, amelyekben a liberálisok praktikusabb, radikálisabb és nagyobb lépésekre tartanak igényt. Abban maradtunk, hogy a konkrétumok kapcsán ezeket majd megvitatjuk, és a lehetséges intézkedéseket megtesszük, hogy valóban mindkét párt számára támogatható javaslatok érkezzenek a parlament felé - tette hozzá.[origo]        
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Három embert ítéltek el egy vasúti munkás halála miatt

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a bíróság. Teljes cikk

Fontos értesítés érkezik a NAV-tól június közepétől

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a... Teljes cikk

Halálos munkahelyi baleset történt a 14. kerületi önkormányzat egyik cégénél

A cég a történtek kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek