Parlamenti napirendre kerül az állampolgársági törvény
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat
Parlamenti napirendre kerül az állampolgársági törvény
Magyarország.hu
2004. szeptember 20., hétfő
Ezentúl nem kell adót fizetni a leadott szőlőtörköly után járó pénzből - döntött hétfőn az Országgyűlés. A képviselők többsége elfogadta a Közbeszerzések Tanácsa 2003-as beszámolóját, valamint arról is szavaztak, hogy tárgysorozatba veszik az állampolgársági törvény módosítását.
Adómentes lesz a szőlőtörköly az Országgyűlés hétfői, egyhangúlag meghozott döntése szerint. A személyi jövedelemadóról, illetve az általános forgalmi adóról szóló törvények módosításával nevesítik a két jogszabály mellékletében a szőlőtörkölyt mint mezőgazdasági őstermelő által előállított végterméket. Ennek lényege, hogy a kötelezően lepárlóüzemben megsemmisítendő szőlőtörköly leadásánál a termelőnek kifizetett összeg nem lesz adóköteles.
A törvénymódosítások a kihirdetés napján lépnek hatályba. Az Országgyűlés kéri a változtatások sürgős kihirdetését.
A parlament többsége elfogadta a Közbeszerzések Tanácsa 2003. évről szóló beszámolóját, valamint az M5-ös autópálya matricás rendszerbe való bekapcsolásához és továbbépítéséhez szükséges koncessziós szerződés módosításáról szóló határozati javaslatot.
Csökkennek a kisvállalkozások terhei
A képviselők szavaztak a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapra vonatkozó törvény módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott indítványokról. Magyar Bálint oktatási miniszter a voksolás előtt kiemelte azokat a javaslatokat, amelyek mentesítik a kisvállalkozásokat a járulék megfizetése alól, illetve kedvezőbb helyzetbe hozzák azokat a vállalkozásokat, amelyek kapcsolódnak a kutatási tevékenységbe.
A Ház többsége megszavazta annak az MDF-es javaslatnak a tárgysorozatba vételét, amely az állampolgárságról szóló törvény módosítására vonatkozik. Herényi Károly frakcióvezető elmondta, hogy egyszerűsített honosítási eljárást szorgalmaznak a magyar nemzetiségű nem magyar állampolgárok számára, akiknek a jelenlegi szabályozás értelmében legalább egy évig kell lakással és megélhetési forrással rendelkezniük az állampolgársághoz Magyarországon

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?