Pont kerülhet a So-Ko-akciók végére
Végre pontos képet adott a német kormányzat arról, hogyan állnak a SoKo-akciókban megvádolt magyar vállalkozások ügyei, és ígéretet kaptunk arra, hogy a még nyomozati fázisban lévő eseteket legkésőbb ez év végéig lezárják - értesült a Világgazdaság.
A 2004-es SoKo Pannonia akció során meghurcolt 22 cég közül tíz ellen megszüntették a nyomozást, három esetben vádat emeltek, vagy ez hamarosan megtörténik, a többi kilencnél pedig még nyomoznak a német hatóságok - tájékoztatta a Világgazdaságot Gérnyi Gábor a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője. A 2005-ös SoKo Bunda akció 29 magyar céget érintett: közülük 12 esetben bizonyult alaptalannak az embercsempészet, illetve a tb- és adócsalás gyanúja, 3 ellen emeltek vádat, és 14 ügy tart nyomozati stádiumban.
A főosztályvezető szerint továbbra is gondot jelent az, hogy a bajor bíróságok nem fogadják el a Magyarországon kiállított társadalombiztosítási igazolásokat, hanem külön megvizsgálják, vajon nem adócsaló, illetve fantomcég-e egy-egy kinn dolgozó magyar vállalkozás. Márpedig ez ellentétes az uniós joggal, amint azt az Európai Bíróság az idén január 26-án (nem magyar-német viszonylatban) hozott ítélete is világosan kimondta. A döntés értelmében a fogadó ország hatóságainak nincs joguk kétségbe vonni a kiküldött dolgozókra vonatkozó tb-igazolásokat; ha kétségeik támadnak, a kiállító hatósághoz fordulhatnak, amely vagy visszavonja, vagy megerősíti az igazolást - írja a Világgazdaság.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon