kapubanner for mobile

Programozókat és orvosokat várnak Csehországban

Gyorsan emelkedik a külföldi vendégmunkások száma Csehországban. Március végén a számuk meghaladta a 194 ezret, ez hatezerrel több, mint az év elején. A cseh kormány ugyanakkor azt tervezi, hogy megkönnyíti a külföldiek munkavállalását az országban, amelynek a kétkezi munkásokon kívül magasan képzett szakemberekre, elsősorban számítógépes programozókra és orvosokra van szüksége.

A cseh statisztikai hivatal most közzétett kimutatásában csak azok szerepelnek, akik hivatalos engedéllyel dolgoznak Csehországban. A prágai sajtó szerint azonban legalább 150-200 ezerre tehető azon külföldiek száma is, akik hivatalos engedély nélkül, feketén dolgoznak az országban, mert a hét százalékos munkanélküliség mellett számos szakmában nagy a munkaerőhiány. Egyre több olyan szakma is van, amelyben a csehek már nemigen vállalnak munkát.

A külföldi vendégmunkások közül 94 300 szlovák, 48 200 ukrán, 19 200 lengyel, 3600 moldovai, 3500 mongol, 2500 német, 2400 bolgár, 2300 orosz és 1700 bolgár állampolgár, derül ki a statisztikai hivatal közléséből.

Miután több felmérés is azt mutatta ki, hogy a külföldiek a mintegy 430 ezer munkanélküli ellenére sem a csehek elől veszik el a munkát, és hogy a cseh gazdaságnak szüksége van a külföldiekre, a cseh kormányzat tervet dolgozott ki, amely megkönnyíti a külföldiek munkavállalását Csehországban.

Az ipari és kereskedelmi minisztérium, valamint a munkaügyi tárca közös tervei alapján a jövő évtől kezdve megszűnik az a feltétel, hogy a cseh cégek csak azután alkalmazhatnak külföldit, miután a megüresedett helyre nincs hazai jelentkező.

"A változások alapvető oka, hogy számos cég állandó munkaerőhiányra panaszkodik" - jelentette ki a Mladá Fronta Dnes című lapban Martin Ríman, az ipari tárca vezetője. "A munkanélküliség csökken, és a csehek érdeklődése az üres helyek iránt minimális" - indokolta a kezdeményezést Petr Necas munkaügyi miniszter.

A két tárca közös tervezete alapján a Csehországban dolgozni akaró külföldiek a jövő évtől kezdve úgynevezett zöld kártyát igényelhetnek, amelynek megszerzése egyszerűbb lesz, mint az eddigi munkavállalási engedélyeké. Több szakmában megszűnik az a feltétel, hogy az illető tudjon csehül, szlovákul vagy legalább angolul. A változásokhoz szükséges törvénytervezetet ősszel nyújtja be a képviselőházban. Az eddigi egyeztetések alapján az ellenzék is támogatja kezdeményezést.

A kétkezi munkások mellett az ipari és kereskedelmi tárca adatai alapján Csehországnak nagy szüksége van magasan képzett szakemberekre, elsősorban számítógépes programozókra és orvosokra.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek