Megjelent: 13 éve

Promenád Projekt - Példaképeket jelölhetünk mindenki számára

Még nincs akkora ismertsége és elismertsége a Promenád Projektnek mint kellene. Egy projekt, ami valóban a közösségi munkáért, az odaadó, építő, társadalmi értékteremtő munkáért szól. A Promenád Projekt évről-évre 3-5 jelölt civil hölgyet díjaz, akiknek munkássága nem csupán a mindennapos munkájuk során irányadó, de a civil hétköznapokban is mindannyiunk számára példaértékű lehet. A díj és elismerés pedig szintén kuriózum: a társadalmi munkásságáért kitüntetett nők mindegyikének egy saját nevükkel fémjelzett fát ültetnek Budapest egyik frekventált, örökségvédelmi sétányán.

A Promenád kezdeményezés célja, hogy fővárosunkban egy olyan sétány jöhessen létre, ahol minden egyes névvel ellátott fa egy-
egy társadalmi példaképül szolgáljon mindannyiunk számára. Az egyedülálló projektről a Promenád projektvezetőjét, Incze Nikolettát kérdeztük.

- Hogyan indult ez a Promenád kezdeményezés?
- A "Nők a közösségekért" uniós PHARE program keretében verbuválódott kis csapatunk. Célul tűztük ki a Promenád - A nők sétánya létrehozását: olyan nők tiszteletére szeretnénk fát ültetni, akik sokat tesznek a világért, a közösségekért. A Partners Hungary Alapítvány nyolc hónapos képzése során kaptuk a feladatot, hogy valósítsunk meg egy projektet mely javítja a nők esélyegyenlőségét a társadalomban.
Nagyszerű csapat jött össze, minden korosztály képviselteti magát 24-től 60 évesig. A képzésen önismeret, személyiségfejlesztés, vezetési-, szervezési ismeretek, konfliktuskezelés témakörökben sajátíthattunk el ismereteket, azzal a céllal, hogy életünk minden területén hasznosíthassuk a megszerzett tudást és eredményesen vehessünk részt civil programokban. Promenád csapatunk tagjai az állami, az üzleti és a civil szféra különböző területein dolgoznak. Közös bennünk, hogy szabadidőnket hasznosan szeretnénk eltölteni miközben tehetünk valamit a nőkért, a civil életért, a környezetért. Tíz különböző hölgy eltérő szemléletét, igényeit egyetlen projektben egyesíteni nem volt könnyű feladat, de találtunk három olyan célt, amiért érdemesnek tartottuk a közös munkát. Fontos volt számunkra a nők társadalmi megítélésének javítása, szerepének erősítése; fontosnak érezzük az önzetlen, odaadó civil munka elismerését, mely gazdasági, hatalmi érdekek nélküli tettekről szól; és fontos volt számunkra a természet védelme, egy olyan környezettudatos látásmód, amely a jövőbe tekintés fontosságát hangsúlyozza. Így született meg a Promenád - A nők sétánya ötlete: hagyományteremtő céllal évente 3-5 hölgy civil munkájának elismeréseként fát ültetünk Budapest frekventált, örökségvédelmi területén.
További inspirációt jelentett számunkra, hogy a képzésen mindannyian a nemzetközi női együttműködő hálózatot létrehozó csoportba kerültünk, így kellemes kötelezettségünk volt nemzetközi szintre is kiterjeszteni projektünket. Partnerre találtunk háttérintézményünk testvérszervezetében a lengyel Partners Alapítványban, ahová sikeresen "exportáltuk" ötletünket, így idén ősszel Lengyelország 16 régiójában ültettek egy-egy fát a nők társadalomért végzett munkájának elismerésére az Akác Akció keretében. Szlovákiában pedig a nők kitüntetésében már jártas VOCA kapcsolódott a Promenád Projekthez.


- Kik pályázhattak 20-áig a Promenád díj elnyerésére?
- Igyekeztünk minél tágabbra hagyni a jelöltállítás lehetőségét, mert célunk volt, hogy országszerte és akár határon túl is minél több hölgy kapjon lehetőséget a jelölésre. Így fő kritériumunk a nagykorúság és a magyar nemzetiség illetve állampolgárság volt. A döntésnél persze számít, hogy a hölgy jelenleg is aktívan tevékenykedjen bármilyen területen (társadalmi, tudományos, kulturális, gazdasági, sport életben), aktuális társadalmi kérdésekkel foglalkozzon, nyitott és toleráns személyiségével emberileg is példát mutasson és tevékenysége, eredményei alapján követésre méltó legyen az emberek számára, másokat is ösztönözzön arra, hogy érdemes tenni a világért. Egyetlen kitételünk az volt, hogy politikai szereplő nem lehet jelölt. Szerettük volna civilként igazán a civileknek szánni ezt a díjat.

- Hogyan nézett ki a Promenád-ra való jelentkezés menete és hányan pályáztak?
- Első körben praktikusan egy előre elkészített adatlapon kértünk be információkat a jelöltekről - ennek a formanyomtatványnak a pontos kitöltése és visszaküldése volt a jelölés feltétele. Az adatlapon röviden meg kellett indokolni, hogy a jelölő miért tartja érdemesnek a Promenád-díjra a hölgyet. További segítséget jelentett részletes jelöltállítási szabályzatunk. Második körben pedig felvettük a jelöltekkel a kapcsolatot és a zsűri munkáját segítendő plusz anyagokat kértünk be. Rövid kérdések-válaszok során vizsgáltuk a jelölt hölgyek motivációját, azt, hogy miért fontos számukra tevékenységi területük, önéletrajzok segítségével, pedig életútjukról tudhattunk meg többet.

- Hogyan díjazzák a nyerteseket?
- A Promenádon a díj is különleges, nemcsak a kitüntetett hölgyek: egy-egy őshonos mecseki gömbkőris facsemete az "ajándék", a hagyományos emlékkupa, plakett helyett,
amelyet díjátadó ünnepség keretében ültetünk el a nők tiszteletére. A felnőtt korba érkezett kecses, magasan gömb-lombot hozó fa tavasszal gyönyörűen virágzik. A gömb a teljességet, a szépség hosszú távú kibontakozása a türelmet szimbolizálja. A díj, pedig a jövőbe tekintés fontosságára utal. Talán nem is kell ennél többet hozzátennem...


- Mikor és milyen keretek között lesz az ünnepélyes díjkiosztó?
- A díjátadó eseményt teljesen nyilvánosra tervezzük, ezúton is szeretném meghívni a kedves olvasókat a 2006. október 18-án délután 3 órakor kezdődő rendezvényre, melyet igyekszünk szórakoztató programokkal igazán emlékezetes nappá varázsolni.

- A jövőben tervezik-e a Promenád pályázat évenkénti ismétlését, esetleg bővítését?
- Mindenképpen. Ezt már a kezdetekkor is megfogalmaztuk, hiszen egy igazi promenádot sok-sok fa alkot. Szakmai körben elmondhatom, jelenleg minden kapacitásunkat az ezévi esemény szervezése foglalja le, nagy öröm lesz számunkra, ha terveink szerint megvalósul minden - a konkrét jövőbeli lépésekről még nem volt időnk, erőnk beszélni. Ha a siker is mellénk áll, akkor reméljük újult erővel folytathatjuk, amit elkezdtünk. Budapesten és vidéken, Európa-szerte vagy Európán kívül akár - reméljük a Promenád világszerte ösztönzi a nők sétányának létrejöttét. Mi szívesen megosztjuk tapasztalatainkat és segítünk bárkinek, aki kis környezetében hasonló projekt megvalósításához kedvet kapott.

- Miért látják/látták különösen fontosnak a nők civil szférában történő munkáját? Mi az Önök és a Promenád kezdeményezés üzenete a magyar hölgyek számára?
- Érdekes jelenség, hogy a civil szférában részt vevő nők száma jóval nagyobb, mint a politikai vagy üzleti szerepvállalás területén. Azt gondolom, ez olyan tulajdonságokra, sajátosságokra mutat rá a női nemmel kapcsolatban, amire érdemes odafigyelni mindenkinek - nőnek és férfinek egyaránt. Az önzetlenség, a feltétel nélküli adás képessége - az anyai ösztönökkel hozott - természetes része női életünknek. Van aki ezt felismeri és jó célra használja, esetleg megtanítja, megmutatja, megosztja másokkal. Erre lehetőséget, pedig leginkább a társadalmi tevékenységek során kap az ember - talán itt még kevesebb a versengés, önzetlenebb lehet a motiváció és nemesebb a cél. A mások javára végzett társadalmi munka, pedig szerintem olyan alapvető emberi értékek kialakulásához vezet, amit ha képesek vagyunk átültetni a hétköznapi életünkbe, családi kapcsolatainkba, sőt akár munkánkba is, akkor nemcsak magunkat, de a világot is gazdagabbá tesszük. Mert adni jó - akár nő, akár férfi teszi.
Üzenetünk? Talán, az hogy szabadidőnkben másokért tevékenykedni, ellenszolgáltatás nélkül jó, mert az ebből származó "profit" valami igazán különleges, örömteli dolog, pénzben nem mérhető. Talán az is, hogy a természet, a környezet megtaníthat minket arra, hogy hosszú távon gondolkodjunk és jövőnkért mi magunk is tegyünk valamit. És főként az, hogy a nőkre, de minden egyes nőre, érdemes tisztelettel és nyitottsággal odafigyelni, mert sokat adhatnak a társadalomnak és a világnak.



A Promenád Projektről bővebb információt az alábbi linken kaphatnak: http://www.promenad.org/
  • 2019.12.18CAFETERIA 2020. Előadók: Fata László, cafeteria szakértő, Cafeteria Trend Kopányiné Mészáros Edda, tájékoztatási kiemelt szakreferens, NAV Nádudvari Éva, senior szolgáltatás manager, NEXON Marusinecz Tamás, vezérigazgató, Allianz Foglalkoztatói Nyugdíjszolgáltató Zrt. Részletek Jegyek
  • 2020.01.18 ICF akkreditált Jungiánus coach féléves továbbképzés Magyarországon először a nemzetközileg sikeres Jungian Coaching School továbbképzése, ami ICF krediteket ad, 2020 januártól júiusig, havonta egy hétvégén. Részletek Jegyek
  • 2020.01.22Változásmenedzsment képzés Cél a szervezet változáskezelési képességének fejlesztése. A változási folyamat és a változás összetevőinek a megértése. Az egyének változáskezelési képességének fejlesztése konkrét gyakorlatokon keresztül. A változási programok kritikus sikertényezőinek megismerése. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Egyre nagyobb a nyomás a bolti dolgozókon a munkaerőhiány miatt

A munkaadók szerint 6 ezer dolgozó hiányzik a kiskereskedelemből, a szakszervezet és a munkavállalók szerint nagyobb a gond. Teljes cikk

Megkéseltek egy tanárt egy győri iskolában

Az 51 éves tanárnőt kórházba szállították, a 17 éves elkövetőt elfogták. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek