kapubanner for mobile
Megjelent: 17 éve

Pszichológusokat toboroz az Országos Katasztrófavédelem

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pszichológus-toborzásba kezdett, mert a vezetőség szerint a katasztrófavédelemben dolgozó alkalmazottak munkája megköveteli, hogy legyenek olyan szakemberek, akiknek a segítségével feldolgozhatóak a munka során átélt traumák.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak eddig még nem volt olyan pszichológus-csapata, amely segíthetett volna a katasztrófavédelmis alkalmazottaknak feldolgozni a mindennapi munkájuk során adódó traumákat.

Dobson Tibor az Országos Katasztrófavédelem szóvivője a pszichológus-toborzás kapcsán úgy nyilatkozott, "Európai mintára szervezünk pszichológus csoportokat országos megoldással. A szakemberek tevékenysége az lesz, hogy lelki segélyt, elsősegélyt nyújtsanak mindazoknak, akik átéltek egy ilyen borzalmat.". Egy a meghirdetett pszhicológus-pozícióra jelentkező szakember szerint erre a pszichológusi gárdára mindenképpen szükség van, hiszen "Egy-egy ilyen krízis okozhat álmatlan éjszakákat, depressziót, de kialakulhat ebből egy rossz megoldási stratégia is".

A Katasztrófavédelem vezetősége ezért december 15-ig várja a pszichológus szakemberek jelentkezését, akik közül a január végén induló képzési modul elvégzése után februárban megyénként hármat választanak ki a katasztrófavédelmi alkalmazottak támogatására.
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia"

Az újabb halálos balesetek megelőzése érdekében azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon, és felül kell... Teljes cikk

Ezért sérül a siket és nagyothalló emberek esélyegyenlősége a munka világában

Május 5. az esélyegyenlőség napja, mely ráirányítja a figyelmet a társadalmi egyenlőtlenségekre is. A Siketek és Nagyothallók Országos... Teljes cikk

Czomba Sándor: tovább csökkent a regisztrált álláskeresők létszáma tavaly áprilishoz képest

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai alapján még egyszer sem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma áprilisban, mint... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek