Régi-új elnök a tőzsde élén
A Budapesti Értéktőzsde közgyűlése újraválasztotta az igazgatóság valamennyi eddigi tagját, a felügyelő bizottságba pedig egy új tag került be. Az igazgatóság tagjai a közgyűlést követően Szalay-Berzeviczy Attilát választották ismét a Budapesti Értéktőzsde elnökévé.
Szalay-Berzeviczy Attila - aki az UniCredit Bank Hungary ügyvezető igazgatója - 2004 óta tölti be a tőzsdeelnöki tisztséget.
A választás tehát nem indokolta azokat a hazai piaci félelmeket, amely szerint a börzét többségében birtokló osztrák konzorcium leváltja a magyar cégekkel (különösen a Mollal és az OTP-vel) különösen jó viszonyt ápoló tőzsdeelnököt és osztrák szakembert bíz meg a tőzsde vezetésével.
A személyi döntések nyomán viszont az is elmondható, hogy a börzében kis résztulajdonnal rendelkező Mol és OTP nem kap a korábbinál nagyobb beleszólást az irányításba annak ellenére sem, hogy a két cég papírjai adják a tőzsde forgalmának döntő hányadát, és Csányi Sándor OTP-vezér és Hernádi Zsolt Mol-vezér ezt levélben kérték a konzorciumtól.
A kicsik keményen bíráltak
A közgyűlés 88,42 százalékos nem szavazattal elutasította azt a kisrészvényesi javaslatot, hogy az osztalékról szóló határozatot megelőzően függesszék fel a közgyűlést, és a folytatás előtt kezdődjön párbeszéd a többségi tulajdonos osztrák konzorcium és a többi részvényes között a BÉT jövőbeni stratégiájáról.
A közgyűlésen több kisrészvényes hiányolta, hogy nincs együttműködés a konzorcium és a többi részvényes között, és kifogásolták azt is, hogy a tőzsde a teljes nyereségét osztalékfizetésre fordítja. A felszólalásokban olyan vélemény is elhangzott, hogy a főtulajdonos az elmúlt években nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a BÉT a régió jelentős szereplőjévé váljon. Nem valósult meg a BÉT részvényeinek tőzsdei bevezetése sem, ami a stratégiai célokban szerepel.
Szétosztották a profitot
A közgyűlés döntött arról is, hogy a BÉT teljes 2007. évi nyereségét osztalékfizetésre fordítja.
Az osztalék részvényenként 475 forint, ez összesen 2,57 milliárd forint kifizetését jelenti. Az elfogadott éves beszámoló szerint a Budapesti Értéktőzsde a 2007. évet 2,58 milliárd forint adózott nyereséggel zárta. A tőzsdei tevékenységből 3,91 milliárd forint bevétel származott, a tőzsdei tevékenység eredménye 1,93 milliárd forint volt.
Tavaly szintén a teljes nyereségét osztalékként kifizette a BÉT. A 2006. évi adózott nyereség 2,31 milliárd forint volt, a tőzsdei tevékenység eredménye 1,65 milliárd forintot ért el 3,29 milliárd forint bevétel mellett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?