kapubanner for mobile

Rekord számú fiatalt vonz a turizmus szak

A felvételizők száma összesen 12 százalékkal, 5518 főre, nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni.

A BKF-en a pótfelvételi még azoknak is kínál lehetőséget, akik esetleg nem érték el a szükséges 280 pontot, egyes szakokra ugyanis nem az érettségi és tanulmányi eredmények jelentik a belépőt, hanem kifejezetten a felvételi vizsgán nyújtott teljesítmény. A pótfelvételizők egy része duális képzésben is részt vehet, ők a főiskola keretein belül Európa egyik vezető számviteli vállalatánál, a Process Solutions-nél, és az országos lefedettségű KIT-nél szerezhetnek majd gyakorlatot. A pótfelvételi során a legújabb, Animáció mesterszakra is lehet még jelentkezni. A pótfelvételi jelentkezést július 27-től lehet beadni az e-felvételi rendszeren keresztül, ebben az eljárásban már csak egy szakra lehet felvételizni. A pótfelvételi ponthatárokat augusztus 26-án hirdetik ki.

A főiskolán a legtöbb diák a Turizmus és vendéglátás szakra jár majd, a következő legnépszerűbb szak a Kereskedelem és marketing. Még mindig tartja magát harmadik helyen a Kommunikáció és médiatudomány, de felzárkózóban van a Gazdálkodási és menedzsment, valamint az emberi erőforrások szak is. Ez utóbbinak az erősödése országos tendencia is.

Az országos mutatók szerint viszont levelezőre egyre kevesebben járnak, a BKF-en mégis a tavalyihoz képest 4 százalékkal többen szeretnének ezen a tagozaton végezni. A mesterképzésekre 6 százalékkal, a felsőoktatási szakképzésekre 16 százalékkal több jelentkezés érkezett idén. Jelentkezés szempontjából erősen kezdett a BKF-en először meghirdetett Pénzügy és számvitel szak is, 110-en adták be jelentkezésüket, ezzel a Főiskola rögtön a legkeresettebb top10 intézmény közé került.

Egyre több a külföldi diák. Brazíliából éppúgy adtak be jelentkezési lapot, mint Svájcból, de a legtöbben Ázsiából érkeznek majd. Ők angolul fogják a választott szakot tanulni, akárcsak a magyarok egy része, akik a már angolul is elérhető 14 alap- és 9 mesterszak közül választottak.

A főiskolára felvételiző magyarok fele budapesti, a másik 50 százalékaz ország többi régiójából vegyesen jelentkezett. Az országos trendekkel párhuzamosan felvételizők között a hölgyek képviselik magukat nagyobb arányban, az összes képzést együtt véve 66 százalék a nők és 34 százalék a férfiak aránya.

A főiskola üzleti, kommunikációs és turizmus képzéseiről augusztus 4-én pótfelvételi nyílt napot tart a Nagy Lajos király úti campusán, a művészeti képzésekről augusztus 5-én a Rózsa utcai művészeti központjában, a vidéki képzések iránt érdeklődőknek pedig augusztus 3-án Hódmezővásárhelyen. A diákoknak lehetőségük lesz közvetlen beszélgetésekre oktatókkal, aktív hallgatókkal, a művészeti szakokra jelentkezőknek pedig alkalmuk nyílik portfóliójuk bemutatására és egyéni konzultációra is.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek