Románia: hétszázezren vannak munka nélkül
Romániában kissé nőtt a munkanélküliség tavaly a harmadik negyedévben: 6,8 százalékra az előző negyedévi 6,3 százalékról - tette közzé szerdán a statisztikai hivatal. Egy évvel korábban 5,4 százalék volt a ráta.
Romániában 699 ezren voltak állás nélkül a tavalyi harmadik negyedévben a munkaképes korban lévő 10,23 millió főből.
Román gazdasági elemzők szerint idén 9-10 százalékosra nőhet a munkanélküliség, amit egyebek mellett azzal magyaráznak, hogy 80-100 ezer embert terveznek elbocsátani a közszférából miután tavaly kizárólag a magánszektorban voltak leépítések.
Román gazdasági elemzők szerint idén 9-10 százalékosra nőhet a munkanélküliség, amit egyebek mellett azzal magyaráznak, hogy 80-100 ezer embert terveznek elbocsátani a közszférából miután tavaly kizárólag a magánszektorban voltak leépítések.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?