kapubanner for mobile

Románia: Vagy állami fizetés vagy nyugdíj!

A román kormány az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó, illetve a munkaviszony fenntartására a nyugdíjkorhatár elérése után is lehetőséget teremtő törvénytervezetet fogadott el június 9-i ülésén.

A visszafoglalkoztatott nyugdíjasoknak a közszférában egy hónapot biztosít a tervezet arra, hogy válasszanak: munkaviszonyukat tartják-e fenn a nyugdíj folyósításának felfüggesztésével, vagy felmondanak munkahelyükön, és a nyugdíjat kérik inkább. 

Kivételt képeznek a választott, illetve az alkotmány által megszabott mandátumú tisztségviselők, a szerzői jogdíjban részesülők, az oktatásban óraadóként visszafoglalkoztatott nyugdíjas tanárok, a Román Akadémia tagjai, a fogyatékkal élők és a nyugdíjas szociális gondozók: nekik nem kell felfüggeszteni járandóságukat.

A törvénytervezet ugyanakkor lehetőséget teremt minden munkavállalónak, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérése után is 70 éves koráig fenntartsa (vagy megújítsa) munkaviszonyát, de ez nem kötelező, tehát nem a nyugdíjkorhatár megemeléséről van szó - magyarázta Raluca Turcan munkaügyi miniszter. 

A jobbközép bukaresti kormány méltánytalannak tartja, hogy azok, akiknek a fokozott igénybevételt a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével kárpótolja az állam, 45-50 éves koruk után az állami szektorban tovább dolgozva nyugdíjat és fizetést is kapjanak. A nyugdíjasokat azonban ez a törvény sem akadályozza meg, hogy a versenyszférában munkát vállalva fizetésüket és öregkori járandóságukat is megkapják.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt jelezte, hogy alkotmányossági óvást emel az állami fizetés és nyugdíj halmozását tiltó törvény ellen. Erre utalva Turcan rámutatott: az alkotmánybíróság egy 2009-ben hozott döntése szerint semmilyen alkotmányos előírás nem korlátozza a törvényhozót abban, hogy szabályozza a munkavállalás módozatait a nyugdíj folyósításának felfüggesztése közepette.

A kormány sürgősségi eljárást kért, abban a reményben, hogy a törvénytervezetet még a tavaszi ülésszakban megszavazza a parlament.

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek