kapubanner for mobile

Romániában több mint 80 ezer gyereket érint a szülők kivándorlása

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Több mint 80 ezer romániai gyerek kénytelen egyik vagy mindkét szülője nélkül élni amiatt, hogy külföldön vállaltak munkát, és nem vitték magukkal gyereküket - derül ki a román munkaügyi és szociális minisztérium adataiból.

Elena Tudor, a román szaktárca gyermekvédelmi igazgatóságának vezetője az Agerpres román hírügynökségnek nyilatkozva hétfőn elmondta: tavaly csökkent az egyik vagy mindkét szülője nélkül élő gyermekek száma a statisztikai kimutatások szerint, de így is 83 600 gyerek nélkülözte a mindennapos szülői jelenlétet. Előző évben több mint 84 ezer ilyen gyerek szerepelt a minisztériumi nyilvántartásban, 2009-ben pedig 85 ezer volt. A csökkenés a gazdasági válsággal magyarázható - tette hozzá az igazgató, aki szerint emiatt a szülők egy része visszatért Romániába.

A kivándorlás által érintett romániai gyerekes családok száma tavaly csaknem 60 ezer volt, ebből több mint 35 ezer család esetében egy szülő vándorolt ki a jobb megélhetés reményében. Mintegy 7700 család esetében mindkét szülő távozott, így több mint 10 ezer gyerek maradt védelem nélkül. Vannak olyan családok is, amelyekben a nagyszülők vagy más családtagok vigyáznak a kiskorúakra.

Románia lakossága a tavalyi népszámlálás ideiglenes adatai szerint 19 millióra csökkent, ami 2,6 millió fős csökkenést jelent az elmúlt tíz évben. A csökkenés egyik fő oka, hogy 2002 után számos román állampolgár kivándorolt külföldre vendégmunkásként. Többségük Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban él. Számukat 2-2,5 millióra becsülik.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek