Saját fajtájukat utálják a kelet-európaiak
Bérleszorítással vádolják egymást - de főleg a lengyeleket - a Nagy-Britanniában dolgozó kelet-európai munkavállalók, áll egy átfogó, kedden Londonban ismertetett tanulmányban, amely szerint a keleti dolgozók erősen előítéletesek is egymással, valamint a brit társadalom kisebbségeivel szemben.
A Joseph Rowntree Foundation nevű, társadalmi konfliktusok kutatására szakosodott alapítványi szervezet terjedelmes felmérése szerint igen gyakori, hogy a Kelet-Európából érkezők még saját nemzetük más bevándorlóival sem hajlandók együtt dolgozni, és sokszor a legdurvább előítéletes jelzőkkel illetik honfitársaikat is.
Utálják honfitársaikat
A többezer interjú alapján összeállított jelentés idéz például egy bolgár elektromosipari alkalmazottat, aki "koszos falusiaknak" nevezte a Nagy-Britanniában dolgozó többi bolgárt. Egy lakásfelújításokkal foglalkozó lengyel szerint aggasztó, hogy a "többi" lengyel "túl könnyen" bejuthat az országba. Az illető "Lengyelország legócskább söpredékének" nevezte a brit munkapiacon dolgozó lengyeleket, akik szerinte "pályaudvarokon alszanak és lopnak".
Egy litván azt mondta a felmérés készítőinek, hogy soha nem dolgozna más litvánoknak, mert nem bízik bennük. "Nincs értelme még segítséget sem kérni tőlük ... azok olyan poszt-szovjet emberek", tette hozzá.
És a többi etnikumot is
A jelentés kimutatta azt is, hogy a Kelet-Európából érkezők gyakran egyáltalán nincsenek felkészülve a brit társadalom sokszínű nemzetiségi összetételére, és súlyosan előítéletesek a fogadó ország etnikai kisebbségeivel szemben. Az interjúk során elhangzott kijelentések között volt például, hogy az ázsiai származású britek "koszos emberek", "soha nem tartják meg az ígéreteiket", "nem fizetik ki az elvégzett munkát".
Volt olyan válaszadó, aki bevallotta: mielőtt Nagy-Britanniába érkezett, fogalma sem volt arról, hogy ott "fekete emberek" is élnek, és a felfedezés "katasztrofális" hatással volt rá, mivel életében addig "legfeljebb két-három" feketét látott. Az illető "rémálomnak" nevezte, hogy feketékkel kell egy országban élnie, sőt szót is kell velük váltania. Bevallotta: figyelmeztették, hogy ne használja a "néger" szó angol megfelelőjét (negro; ez a kifejezés a brit-angolban rendkívül durva sértés, nyilvános használata akár rendőrségi eljárást is eredményezhet).
Egy lengyel gyermekfelvigyázó, aki cigány családhoz került, csodálkozásának adott hangot, hogy alkalmazói "cigány létükre milyen rendesek".
A britekkel sem elégedettek
A külföldi munkavállalók a többségi brit társadalommal sem túl elégedettek: 40 százalékuk úgy véli, hogy a britek egyenrangúként kezelik őket, de 30 százalékuk úgy érzi, hogy nem. Ennek dacára az ott dolgozók majdnem egynegyede maradni akar hosszabb távon is, érkezéskor csak 6 százalékuk nyilatkozott így.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?