kapubanner for mobile

Sarkozy - a jövendő francia elnök?

Vasárnap 85 százalékos támogatással a francia kormányzó párt, a konzervatív UMP elnökévé választották Nicolas Sarkozyt. Sarkozy nem támogatja Törökország uniós felvételét, de nem ellenzi a bevándorlást.

Sarkozy – a jövendő francia elnök? 2004. november 29. " class="kapcsszoveg">Andacs Botond Vasárnap 85 százalékos támogatással a francia kormányzó párt, a konzervatív UMP elnökévé választották Nicolas Sarkozyt. Sarkozy nem támogatja Törökország uniós felvételét, de nem ellenzi a bevándorlást. Ön mit szól hozzá? A távozó francia pénzügyminiszter, Nicolas Sarkozy vette át a kormányzó konzervatív UMP elnöki posztját Alain Juppétől, akit a bíróság első fokon bűnösnek mondott ki egy pártfinanszírozási botrányban. Sarkozynek a mintegy ötvenezres UMP-nagygyűlésen vasárnap elmondott beiktatatási beszéde gyakorlatilag köztársasági elnöki programbeszéd volt. Semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy célja az Elysée-palota.A 2007-ben esedékes választásokon a jelenlegi elnök, Jacques Chirac is elindul, így már most elkezdődött a harc az elnöki posztért. Chirac, aki a francia jobboldal immár 20 éve vitathatatlan vezéralakja, nem ment el az UMP gyűlésére, csupán felesége képviselte őt. Egyes vélekedések szerint a 72 éves Chirac, aki – úgy hírlik – harmadszor is indulni kíván az elnöki posztért, tudatosan terelte a pártelnöki tisztség felé Sarkozyt. Így ugyanis sokkal könnyebben "megfigyelés" alatt tarthatja az időközben párton belüli riválissá vált korábbi barátot.Sarkozy 1995-ben veszítette el korábbi partónusa bizalmát, amikor az elnökválasztásokon egy reménybeli miniszterelnöki posztért cserébe Edouard Balladourt támogatta. Ugyanakkor Sarkozy 2002-ben belügyminiszter, majd gazdasági és pénzügyekért felelős miniszter lett az új konzervatív kormányban, de az elnökkel történt korábbi összezördülése miatt soha nem kapta meg a hőn áhított kormányfői posztot.KormányátalakításA pénzügyminiszteri posztról hétfőn távozó Nicolas Sarkozy helyére Jaques Chirac a 44 éves Herve Gaymard-t nevezte ki a tárca élére. A pénzügyér távozása egy kisebbfajta kormányátalakításra is okot adott, így Jean-Francois Cope, korábbi kormányszóvivő a költségvetésért felelős tárca vezetője lesz. Dominique Bussereau, korábbi költségvetésügyi miniszter pedig Gaymard helyét veszi át a mezőgazdasági és halászati tárca élén. Jöhetnek a bevándorlók?Olcsó retorikai fogásokat és demagógiát sem nélkülöző beszédében az új pártelnök Franciaország megújulására helyezte a hangsúlyt, kiemelve, hogy igazságosabb, rugalmasabb, a kihívásokra könnyebben reflektáló, kisebb munkanélküliséggel működő országot vizionált. Szerinte Franciaország nemcsak a turistáknak mutogatandó kirakatország, amely dicső múltján kívül semmit sem tud felmutatni.Sarkozy különös, már-már eretnekségnek számító közlésre is vetemedett. Szerinte a bevándorlóknak jól kell érezniük magukat az országban. A milliónyi új és korábban bevándorló kérdését eddig egyetlen párt vagy államfő sem tűzte zászlajára – nem beszélve arról, hogy Sarkozy konzervatív, de bevándorlóktól származó politikus. Ez pedig paradigmaváltást is jelenthet az eddig viszonylag rigorózus a francia menekültpolitikában.Az expénzügyér egy további kényes, de a jobboldali populizmus számára korántsem járatlan ösvényre is rálépett. Szolidaritását fejezte ki azokkal, akik csodálkoznak azon, hogy „mindig elég gazdagok ahhoz, hogy adónövelés hatására több pénzt fizessenek be a szociális ellátás rendszerébe, de soha nem elég szegények ahhoz, hogy igénybe is vegyék ezeket az ellátásokat" – írja a Financial Times. Kicsit megtört karrierA 49 éves Nicolas Sarkozy, akinek apja magyar, anyja pedig görög származású zsidó, soha nem számított a francia establishment tagjának. Tanulmányait nem a francia adminisztráció elitképzőjében, az Ecole Nationale d'Administrationban folytatta, hanem ügyvédnek tanult. Az ambiciózus jobboldali politikus Jacques Chirac pártfogoltja volt egészen 1995-ös pálfordulásáig. A rendkívül népszerű politikust az UMP 130 ezres tagsága most titkos számítógépes szavazáson 85,1 százalékos arányban szavazta meg elnöknek.Főpénzügyéri karrierje során többször összeütközésbe került az uniós tagállamok többségét alkotó támogatott országokkal, amikor a nettó befizető tagállamok véleményét hangosan is kimondta. Szerinte át kellene alakítani az uniós strukturális támogatási rendszert, s meg kellene vonni a támogatást azoktól a tagállamoktól, amelyek bizonyos szintnél alacsonyabb társasági adókat alkalmaznak. Ezzel egybecsengő, de az Európai Bizottság által nem támogatott javaslata volt, hogy egységes minimális társasági adót kell kiszabni az unió országaiban.Borzolta az uniós tagállamok kedélyét, amikor nyíltan kijelentette, hogy Törökország nem lehet tagja az EU-nak – ezzel is ellentmondott Chiracnak. Továbbá szerinte Franciaországnak továbbra is az EU egyik fő vezető erejének kell maradnia, s el kell kerülni a lehetőséget, hogy azt egyszerűen angolszász szabadkereskedelmi övezetté degradálják.Fotó: AP 
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknekinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek