Sárközy a közigazgatásról: csökkenő színvonal, 100%-kal növekvő létszám
Az elmúlt nyolc évben csökkent a kormányzati munka színvonala, viszont száz százalékkal emelkedett a közigazgatásban dolgozók létszáma - derült ki Sárközy Tamás professzornak, kormánymegbízottnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) kibővített elnökségi ülésén tegnap elhangzó szavaiból.
Sárközyt a miniszterelnök kérte fel egy tanulmány készítésére a kormányzat helyzetéről. Ebben a professzor ajánlásokat tesz a hatékonyabb és szolgáltató állam kialakítására. Mint elmondta, a korábban egymilliós közigazgatási létszám nyolcszázezerre csökkent, ez azonban nem volt feltétlenül előnyös, ugyanis míg a közintézményekből háromszázezren, addig a közigazgatásból csak 120 ezren távoztak, s egy részük más területen ismét állami szolgálatba lépett.
A kormányzati stratégia kapcsán közölte, hogy az véleménye szerint nem eléggé hatékony és koordinált. Ezért egy kormányzati irányítási központ létrehozására tesz javaslatot, valamint a prezidenciális kormányzás megszüntetésére. A 15 minisztériumból három szerinte felesleges, míg az országos hatáskörű intézmények, hivatalok számát egyharmadára csökkentené. Feleslegesnek ítéli ezen kívül az ÁPV Rt.-t is a jelenlegi helyzetben.
A kormányzati stratégia kapcsán közölte, hogy az véleménye szerint nem eléggé hatékony és koordinált. Ezért egy kormányzati irányítási központ létrehozására tesz javaslatot, valamint a prezidenciális kormányzás megszüntetésére. A 15 minisztériumból három szerinte felesleges, míg az országos hatáskörű intézmények, hivatalok számát egyharmadára csökkentené. Feleslegesnek ítéli ezen kívül az ÁPV Rt.-t is a jelenlegi helyzetben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?