kapubanner for mobile

Sikerrel zárult az Út a munka világába program

Sikeresnek értékelte a hátrányos helyzetű álláskeresők képzésére és foglalkoztatására indított Út a munka világába programot a Dél-Dunántúlon a Baranya Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója szerdán.

Janovics László a végéhez közeledő program Pécsen rendezett zárókonferenciáján az MTI-nek azt mondta: a kétéves projektbe a tervezett 700 emberrel ellentétben 1074-et vontak be, akik közül a becsültnél másfél százzal többen, 654-en fejezték be a képzéseket, 411-en pedig munkatapasztalatot szereztek, vagy el is helyezkedtek.

Utalt rá, a programban a rendelkezésre állási támogatásra, idén a januártól bérpótló juttatásra, szeptember elsejétől pedig a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult tartós munkanélküliek vehettek részt. A munkaügyi központ tréningeket, huszonhét különböző képzést szervezett számukra, elhelyezkedésükhöz bértámogatást adtak a munkáltatóknak. A vállalkozni vágyó ügyfelek pedig vállalkozóvá válási támogatást kaptak.

A legtöbben, 58-an személyes ügyfélszolgálati asszisztensnek tanultak, de több mint 40-en jártak takarítói, térburkolói és könnyűgépkezelői oktatásra is. A zöldség- és gyümölcstermesztői tanfolyamon 29-en, a hegesztőin 26-an, a szállodai szobaasszony képzésen 20-an, a CNC forgácsolóin például 16-an vettek részt.

Janovics László a legkomolyabb eredményének azt nevezte, hogy a felmérések szerint a programot befejezett ügyfelek 36 százaléka 180 nappal később is dolgozott.

Az igazgató fontosnak nevezte, hogy a jövőben induló más projektek is kiemelten foglalkozzanak a tartós munkanélküliek elhelyezkedési esélyeinek javításával. Úgy vélte: az Út a munka világába projektben alkalmazott módszerek eredményesek voltak, de érdemes ezeket továbbfejleszteni, erősítve egyebek mellett a segítő mentorok szerepét.

Azt mondta: a rászorulók gyakran annyira elkeseredettek, hitehagyottak, hogy már maguk sem bíznak az elhelyezkedésükben. Olyan szakemberekre van szükség, akik támaszként mellettük állnak, és segítenek megtenni a boldogulásukhoz szükséges lépéseket.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek