Sofőröké a jövő a munkaerőpiacon
Mintegy ötmilliárd forintos európai uniós és hazai forrásból csaknem hatezer ember gépjárművezető-képzését finanszírozza a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter szombaton az ötvenéves Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) jubileumi konferenciáján Balatonvilágoson.
A program sikerét előrevetíti, hogy már több mint húszezren jelezték részvételi szándékukat, és jó példa a közelmúltban a VT-ARRIVA Kft. és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Zrt. képzési programja, amely által a háromszáz résztvevő azonnal álláshoz is jutott.
Varga Mihály kiemelte, hogy az ágazat sikeres működése 200 ezer család megélhetését biztosítja, és hozzájárul Magyarország gazdasági növekedéséhez. Megjegyezte, a magyar áruszállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik, a hazai vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye pedig az elmúlt tíz évben több mint 2,5-szeresére növekedett. A szállítási és raktározási ágazat a magyarországi munkavállalók több mint 5 százalékát foglalkoztatja és csaknem 500 milliárd forintos adóbefizetéseivel az államháztartás bevételeinek 5 százalékát biztosítja. Hangsúlyozta: a Világbank által közzétett Logistics Performance Index rangsorában Magyarország 2014-ben a 33. helyezést érte el, ami az eddigi legjobb eredmény.
A miniszter elmondta, a kormányzat célja, hogy kihasználva földrajzi elhelyezkedésünket, Európa keleti és nyugati felét összekötő szerepünket, a régió logisztikai szolgáltatóközpontjává váljon Magyarország. Ennek érdekében javítani akarják a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét, képzésekkel csökkentik a munkaerőhiányt, mérséklik a logisztikai ágazat adminisztratív terheit, hangsúlyt helyeznek az infrastrukturális fejlesztésekre, valamint csökkentik a közlekedés környezetterhelő hatásait. Hozzátette: még 2015-ben a GINOP 1. prioritása keretében elérhetővé válnak a 2014-20-as fejlesztési ciklus első logisztikai témájú pályázati felhívásai.
Wáberer György miniszterelnöki megbízott, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke azt mondta, a kormánnyal az utóbbi három hónapban kötött megállapodások alapján lehetőség nyílik arra, hogy Magyarországon a közúti közlekedés és a személyszállítás területén olyan feltételrendszer alakulhasson ki, amely a versenyképességünket egész Európában meghatározóvá teszi. Megjegyezte, az egyesület által készített felmérés szerint a szakma körülbelül 6400 gépjárművezetőt tudna felszívni - fogalmazott -, így a kormányzattal a képzésekről kötött megállapodás az ország érdekeit is szolgálja.
Az együttműködés további fontos elemei közt szólt arról, hogy január 1-jétől a napidíj eddig 40 euróban meghatározott adómentes mértéke 60 euróra emelkedik. Emellett a nemzetközi fuvarozók az elektronikus útdíj külföldre eső részének 7,5 százalékát is leírhatják majd az iparűzési adóból - mondta.
Magyarországon ma 11 ezer 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik mintegy 62 720 járművet üzemeltetve. A személyszállító vállalkozások száma meghaladja az 1500-at, és mintegy 15 ezer busz van forgalomban.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- Rendkívüli települési támogatás 2026-ban - ki kaphatja, hogyan igényelhető? 2 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 3 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 4 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 4 hete
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 1 hónapja
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 1 hónapja
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?