kapubanner for mobile

Sok az álláskereső a Dunántúlon

Ötödik hónapja tart az álláskeresők számának mérsékelt növekedése a közép-dunántúli régióban; a 3 megyében mintegy 65 ezer regisztrált munkanélkülit tartanak számon - közölte a regionális munkaügyi központ PR referense.

images

Jankóné Szépe Mónika tájékoztatása szerint a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló régióban tavaly év végén 8,4 százalékos volt a KSH által számított munkanélküliségi ráta, ami 3,2 százalékponttal magasabb, mint 2008 azonos időszakában volt.

A térségben a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya 2009 végén 12,2 százalék volt, 4,7 százalékponttal magasabb, mint a korábbi év azonos időszakában. A régión belül Komárom-Esztergom megyében a legalacsonyabb (10,9 százalék) és Veszprém megyében a legmagasabb (13,3 százalék) ez az arány.

A korábbi hónapokhoz képest a múlt év végén Fejér megyében regisztrálták a legtöbb álláskeresőt, a térségben nyilvántartott összes munkanélküliek csaknem kétötödét.

Az álláskeresők számát illetően nem sokkal marad el Fejértől Veszprém megye, a regisztrált munkanélküliek egynegyedét pedig Komárom-Esztergom megyében tartják számon.

Az álláskeresők többsége férfi, valamint fizikai foglalkozású. Legtöbbjüknek szakmunkás végzettsége van, s a 26-35 éves korosztályhoz tartozik. Ugyanakkor az év végére tovább nőtt a munkaerő-piacon hátrányos helyzetű, 50 éven felüli álláskeresők száma.

A statisztikák szerint 2008 azonos időszakához képest 17,4 százalékkal több a tartósan - 1 éven túl munkát nem találó - álláskeresők száma a régióban.

Jankóné Szépe Mónika tájékoztatása szerint a múlt év végén a régióban 5 vállalkozás jelentett be összesen 73 fős létszámfejlesztést, 6 foglalkoztató pedig összesen 154 dolgozó elbocsátására vonatkozó létszám-leépítési szándékot.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek