Sok családban hiányzik a dupla pótlék
Az idén először nem kapnak a családok augusztusban dupla családi pótlékot - a kiesés több tízezer forint is lehet
A Magyar Hírlap számításai szerint több tízezer forinttól esik el egy átlagos magyar család a támogatási rendszer átalakítása miatt. A lap szerint egy olyan családban, ahol mindkét szülő 160-170 ezer forintos bruttó fizetéssel rendelkezik és három gyermeket nevelnek, évente mintegy ötvenezer forinttal jut kevesebb a gyerekekre.
Az idén először nem jár a családoknak az úgynevezett tizenharmadik havi családi pótlék sem. Ezt augusztusban kapták a családok, vagyis a nyár utolsó hónapjában dupla támogatásban részesültek. A cikk szerint a kormány azzal indokolta a dupla pótlék eltörlését, hogy az új támogatási rendszer jelentősen emelte a juttatások összegét (a változás lényege, hogy az idén egy és két gyermek után megszűnt, több gyerek után csak mérséklődött a családi adókedvezmény, viszont jelentősen emelkedett a családi pótlék összege).
Az iskolakezdésre persze gyógyírt jelenthet az idén 19 ezer forintra emelt adómentesen adható iskolakezdési támogatás, amit a munkáltató juttathat az egyik szülőnek. Az adó- és járulékemelések miatt azonban kétségessé válik, hogy a kisebb cégek ki tudják-e gazdálkodni ezt a juttatást - olvasható az újság mai számában.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?