kapubanner for mobile

Sok férfi lesz rákos a munkája miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Olasz kutatók megállapították, hogy bár a tüdőrák vezető oka a dohányzás, a férfiak betegségének öt százaléka a munkával függ össze, jelenti az MTI alapján az Index.

A tanulmány szerint, amely az American Journal of Epidemiology című szaklapban jelent meg, a férfiak 12 százaléka dolgozott olyan munkakörben, amelyről ismert, hogy az átlagosnál nagyobb a rákkockázata: például a bányászatban, fémmegmunkálásban vagy az építőipar egyes területein. Az ilyen szakmákban tevékenykedő férfiak tüdőrákra való kockázata 74 százalékkal nagyobb volt az átlagosnál.

A legveszélyesebbnek a kerámiaipar, a téglagyártás és a fémművesség bizonyult a szakmák közül, de a gázállomások személyzeténél, a bőrkikészítéssel, üvegművességgel foglalkozóknál és a hegesztőknél is az átlagosnál magasabb volt a kockázat, pedig ezeken a területeken viszonylag kevesen dolgoztak a felmérésben részt vevő férfiak közül.

A vizsgálatban mindössze 385 nő szerepelt, közülük három rákbeteg és két egészséges nő dolgozott olyan területen, amely magasabb rákkockázatúnak számít.

Vizsgálatukban 2100 tüdőrákkal diagnosztizált és 2120 egészséges ember adatait elemezték.

MTI/Index
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek