Sokan az egyetemen pihentetik diplomájukat
Már több mint tíz éve a diploma megszerzésének feltétele a nyelvvizsga megléte. Ennek ellenére a felsőoktatási intézmények beszámolója szerint még mindig jellemző, hogy a diákok egy része azért nem kapja kézhez felsőfokú végzettségét igazoló oklevelét, mert nem rendelkezik az ehhez szükséges nyelvvizsgával.
A Miskolci Egyetemen összegyetemi szinten javult a nyelvvizsgával rendelkező végzős hallgatók aránya a tavalyihoz képest - közölte Szűcs István tanulmányi rektorhelyettes. Közölte: az idén több mint 2.100 hallgató tett záróvizsgát tanulmányai végén, közülük több mint 1.600-an rendelkeztek nyelvvizsgával, így diplomájuk átvételének nem volt akadálya. A tavalyi adatokhoz képest ez 1,5-2 százalékos javulást jelent.
Szűcs István azt is kiemelte, hogy a diplomaosztó ünnepségek után nyelvvizsgát szerzett hallgatók a nyáron is átvehetik - többen meg is tették már - diplomájukat, s a korábbi évekhez hasonlóan az őszi államvizsgák idején tovább javul majd a 2007/2008-as tanévre vonatkozó arány. Megjegyezte: nyáron is nyelvvizsgáznak a hallgatók, így őszre birtokában lesznek a szükséges dokumentumoknak, s akkor vehetik majd át diplomájukat.
A veszprémi Pannon Egyetemen 1.584-en végeztek 2008-ban, 31 százalékuk nem vehette át a diplomáját, mert nem rendelkezett nyelvvizsgával - közölte Kőnigné Dohanics Márta kommunikációs vezető. Hozzátette, hogy az utóbbi három év tendenciája nem mondható kedvezőnek: 2006-ban 1.357-en végeztek és 21 százalékuknak hiányzott a nyelvvizsgája, 2007-ben pedig az 1.374 végzős között 30 százalék volt az arány.
Az oktatási tárca korábban azt közölte, hogy alapvetően csökkenő tendenciát mutat azoknak a száma, akik azért nem kapják kézhez végzéskor a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. Korábban egyes területeken, így a műszaki képzésben a végzősök között elérte a 40 százalékot azoknak a száma, akik nem szereztek nyelvvizsgát.
Különösen szembetűnőnek nevezte, hogy a Pannon Egyetemhez tartozó keszthelyi Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Karon az idén végzett 176 hallgató 44 százalékának nem volt nyelvvizsgája, így nem jutott hozzá a diplomájához. Elgondolkodtató a kommunikációs vezető szerint az is, hogy a veszprémi egyetem bölcsészettudományi karán az idén végzett 347 hallgató 21 százaléka nem rendelkezett nyelvvizsgával, a mérnöki karon pedig a 103 végzős 35 százalékának hiányzott a szükséges nyelvvizsgája.
A Pécsi Tudományegyetemen is többen nem vehették át, vagy nem kaphatják kézbe ebben az évben a diplomájukat, egyebek mellett azért, mert még nem tették le a nyelvvizsgát. Lengvárszky Attila oktatási igazgató hangsúlyozta, egyelőre összesített adatok még nem állnak rendelkezésre arról, hány diákot érint ez az egyetem tizenkét karán.
A hallgatók oklevelét időkorlátozás nélkül kiadják, ha az adott szakra előírt nyelvvizsga-követelménynek eleget tesznek.
Az oktatási igazgató kitért arra: talán a legrosszabb a helyzet a Pollack Mihály Műszaki Karon, ahol a 840 végzős közül 294 nem kapta meg a diplomát a nyelvvizsga hiánya miatt. Szólt arról is, hogy az elmúlt tanévben 6.020-an végeztek a Pécsi Tudományegyetemen: 5.342-en szereztek oklevelet, 678-an különböző okok miatt - a többi között a nyelvvizsga hiánya miatt - nem vehették azt át.
A Debreceni Egyetemen a végzősök negyede nem kapott az idén diplomát, mert a diplomaosztás idejéig nem sikerült középfokú nyelvvizsgát szereznie. A Budapesti Corvinus Egyetemen az elmúlt három évben 15 százalék vagy annál kisebb volt ez az arány - derül ki az egyetem közléséből.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?