kapubanner for mobile

Stabilan 5 millió fölött a német munkanélküliek száma

Németországban februárban 12,2 százalékosra nőtt a munkanélküliség a januári 12,1 százalékról, szezonális kiigazítás nélkül, közölték a szövetségi munkaügyi hivatalban kedden, megerősítve a szokásos, hajnali kiszivárogtatást. A munkanélküliek száma 36 ezerrel 5,048 millióra nőtt, második hónapja volt 5 millió fölött. Januárban 408 ezerrel nőtt az állástalanok száma. A számok arra vallanak, hogy a német gazdasági föllendülés ereje még nem elég a munkanélküliség csökkentésére, annál is kevésbé, mert az utolsó negyedévben a növekedés meg is állt, továbbá, mert a nagyobb cégek eredményeinek mind jelentősebb része származik külföldi jelenlétükből, miközben a főleg hazai piacon érdekelt cégeket - köztük elsősorban a legtöbb embert foglalkoztató kis- és közepes vállalatokat - változatlanul sújtja a hazai kereslet gyengesége. Persze nemcsak Németországban téma a munkanélküliség, Magyarországon is ez most a sláger a politikusoknál. (hanganyag)

Németországban februárban 12,2 százalékosra nőtt a munkanélküliség a januári 12,1 százalékról, szezonális kiigazítás nélkül, közölték a szövetségi munkaügyi hivatalban kedden, megerősítve a szokásos, hajnali kiszivárogtatást.

A munkanélküliek száma 36 ezerrel 5,048 millióra nőtt, második hónapja volt 5 millió fölött. Januárban 408 ezerrel nőtt az állástalanok száma.

A számok arra vallanak, hogy a német gazdasági föllendülés ereje még nem elég a munkanélküliség csökkentésére, annál is kevésbé, mert az utolsó negyedévben a növekedés meg is állt, továbbá, mert a nagyobb cégek eredményeinek mind jelentősebb része származik külföldi jelenlétükből, miközben a főleg hazai piacon érdekelt cégeket - köztük elsősorban a legtöbb embert foglalkoztató kis- és közepes vállalatokat - változatlanul sújtja a hazai kereslet gyengesége.

Persze nemcsak Németországban téma a munkanélküliség, Magyarországon is ez most a sláger a politikusoknál. (hanganyag)
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek