kapubanner for mobile

Stagnáltak a reálbérek

Az idén az első öt hónapban a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7,0 százalékos növekedése mellett - 0,4 százalékkal, haladta meg az egy évvel korábbit, amely gyakorlatilag stagnálást jelent - derült ki a Központi Statisztikai HIvatal jelentéséből.

Stagnáltak a reálbérek 2004. július 16. FigyelőNet Az idén az első öt hónapban a reálkereset - a fogyasztóiár-index 7,0 százalékos növekedése mellett - 0,4 százalékkal, haladta meg az egy évvel korábbit, amely gyakorlatilag stagnálást jelent - derült ki a Központi Statisztikai HIvatal jelentéséből. hirdetés A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 777 ezer volt 2004. január–májusban, ez 0,8 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,4 százalékkal nőtt, a költségvetésé 0,9százalékkal csökkent.A bruttó nominális átlagkereset 8,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 7,4 százalékkal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,0 százalékos növekedése mellett) 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó nominális átlagkeresete 2004. január–májusban 141 000 forintot ért el; a versenyszférában dolgozók átlagosan 133 400 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 159 300 forintot kerestek. A bruttó keresetek a versenyszférában 10,2 százalékkal, a költségvetési területen 6,1 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest. Utóbbi területet havonként egyenletes, 6 százalék körüli keresetnövekedés jellemezte, míg a vállalkozásoknál a májusi a 2004. évi legalacsonyabb ütemnövekedés volt (7,1 százalék). Ennek magyarázata, hogy az előző években általában májusban fizetett éves nyereséget, prémiumot, jutalomékot idén jellemzően már márciusban kifizették. A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (316 900 Ft), ezt követte a vegyipar (187 500 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (180 800 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (177 100 Ft), valamint az oktatás (159 700 Ft). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 Ft-nak felelt meg január–májusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 400 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 118 000 Ft), ez 7,4 százalékos növekedés a tavaly január–májusihoz képest. A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 148 200 Ft (január–májusi átlagos középárfolyamon számítva 577 euró) volt, 9,7 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. január–májusban munkavállalónként átlagosan 4,8 százalék volt.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek