Szabálytalan sofőrök - pihenőidőben dolgoznak
A magyar sofőrök több mint húsz százaléka vezeti „túl magát" és még ennél is nagyobb arányban szegik meg a levezetett órákat maximáló előírásokat a hazai utakon robogó külföldi vezetők.
Szabálytalan sofőrök – pihenőidőben dolgoznak 2004. szeptember 21. A magyar sofőrök több mint húsz százaléka vezeti „túl magát" és még ennél is nagyobb arányban szegik meg a levezetett órákat maximáló előírásokat a hazai utakon robogó külföldi vezetők. A nagy gépjárművek súlyos, sokszor elalvásból, fáradtságból adódó baleseteinek megelőzése illetve azok számának csökkentése a célja annak a folyamatnak melynek részeként a Közlekedési Felügyelet öt megyében tartott (Pest, Heves, Hajdú, Borsod, Szabolcs) összevont ellenőrzést szeptember 13-tól három napon át. A három nap alatt 1225 darab 3,5 tonna feletti gépjárművet vontak ellenőrzés alá, mely járművek 95 százaléka szolgáltatást végző volt és közel 20 százaléka külföldi rendszámmal közlekedett. Sajnos a megengedett 9 óra helyett sok volt a 13 – 14 óra vezetési idő, de volt 17 óra munkaidőt tartalmazó menetíró korong is. A belföldön közlekedő gépkocsivezetők még mindig nem rendelkeznek elégséges ismerettel a menetíró készülékek használatát illetően, a nemzetközi viszonylatban közlekedőknél a vezetési és pihenőidő túllépése többnyire szándékos. Ezzel kapcsolatos szabálytalanság 516 belföldi gépkocsi közül 117 esetben és 179 külföldi gépkocsi közül 51 esetben fordult elő. Súlyosabb vezetési idő túllépésnél, 40 esetben volt szükség a pihenőidő kikényszerítésére. Munkában voltak a mobil vizsgálóállomások is. Műszaki szempontból 51 esetben kellet a járműveket soron kívüli szemlére berendelni, és 42 esetben kezdeményezték a hatósági jelzés érvénytelenítését. Összefoglalva a tapasztalatokat megállapítható, hogy elsősorban a vezetési és pihenőidő vonatkozásában továbbra is fontos a gépjárművezetők tájékoztatása, de legalább ennyire fontos a hasonló ellenőrzések fokozása is.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?