Szakadék tátong a pályaválasztás és a valós munkaerőigény között Zalában
Legalább húsz éve nem készült olyan átfogó felmérés Zala megyében, amely az általános iskolások pályaválasztási elképzeléseit és a megyében működő vállalkozások munkaerőigényét együtt vizsgálja - közölte a Zala megyei kormánymegbízott az európai uniós támogatással indult program sajtótájékoztatóján.
A felmérés alapján látható, hogy a térségben működő cégek milyen szakembereket várnak, melyek a most jellemző hiányszakmák, ezzel szemben a 7-8. osztályos diákok más területeken szeretnének továbbtanulni. Ezért is tartanak idén és jövőre a gyerekek és szüleik számára képzési börzéket, pályaorientációs tréningeket, hogy közeledjenek egymáshoz az igények és az elvárások.
Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője a 140 millió forintos - 85 százalékban uniós forrásból támogatott - projekt részleteit ismertetve kifejtette: az ezzel ellentétes vélekedéssel szemben a gyerekek több mint harmada szakmát kíván tanulni, s csak egyharmadnyi azoknak az aránya, akik nem tudják, mit tanulnának. A tanulók majdnem háromnegyede a pedagógusoktól szerzi információit a pályaválasztáshoz, holott a kamarák vagy a pályaválasztási szakemberek szélesebb körű ismeretekkel rendelkeznek, ezért nagyobb szükség van az ő részvételükre.
A pályaválasztók többsége a munkahelyi légkör és szakmával kapcsolatos "jó érzésük" alapján próbálnak választani, azt már kevésbé ismerik, hogy milyen az adott szakma háttere. Több mint 40 százalék gondolja magáról, hogy saját véleménye alapján dönt a pályaválasztásról és ugyanekkora arányban jelölték meg a szülők szerepét, ezért is tartják fontosnak a gyerekek és a szülők együttes felkészítését.
A szakember örvendetesnek tartja, hogy majdnem 40 százaléka a megkérdezetteknek fizikai munkát szeretne végezni. A fiatalok alapvetően a szolgáltatás típusú szakmákat választják, a vendéglátóipart, az egészségügyet és egyéb szolgáltatási területeket jelölték meg a legtöbben, s nyilvánvalóvá vált, hogy a hiányszakmákról igencsak hiányosak az ismereteik.
Mazzag Ferenc, a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt, hogy a vizsgált 200 zalai cégnél csaknem 50 százalékban szakmunkásokat foglalkoztatnak, a középfokú végzettséget igénylőkkel együtt is mintegy 75 százalék a nem diplomások aránya. A válaszokból kitűnik, hogy a következő években leginkább asztalos, gépész és fémformáló szakemberekre lenne igényük, mert a megyében a gépipar és az építőipar számít húzóágazatnak, de ezen a területen munkaerőhiány van.
Az utóbbi 12 hónapban a vállalatok 40 százaléka tapasztalta, hogy nehezen talál megfelelő szakembert, elsősorban önálló munkavégzésre alkalmas és szakmai idegen nyelvet ismerő dolgozókat. Éppen ezért a vállalkozások több mint 56 százaléka együttműködik a szakterületéhez kapcsolódó oktatási intézménnyel.
Szólt arról is, hogy a vállalatok legnagyobb részt személyes kapcsolatok alapján keresnek új munkaerőt, de látható, hogy ezzel a módszerrel nem lehet kielégíteni a cégek igényeit.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- Egyedi esély: Harvard szintű vezetőfejlesztés női tehetségeknek ösztöndíjjal 1 hete
- A targonca jogsitól a Java programozásig: kiderül, kik a felnőttképzés igazi bajnokai 1 hete
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- Work-life balance 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?