Szakszervezetek: "abszolút káosz van"
A szakszervezetek jogkövető magatartást várnak a kormánytól a tervezett 20 százalékos minisztériumi létszámleépítés során. Az érintett tárcák dolgozóinak érdekképviseletei számonkérhető megállapodás megkötését szorgalmazták.
A szakszervezeti képviselők közölték: a központi közigazgatás legnagyobb létszámleépítésére készül a kormány, amikor a mintegy nyolcezer dolgozó közül minden ötödiket elbocsátja. Reichenberger János, a kulturális tárca szakszervezetének elnöke közölte: a kialakult helyzetet kaotikusnak tartják, és azt szeretnék elérni, hogy az elbocsátások emberi módon történjenek meg. Követeljük a kormánytól a jogkövető magatartást, és azt kérjük, hogy adjon tájékoztatást a tervekről mondta.
Utalt arra, hogy a szakszervezeteknek véleményezési joga van az elbocsátásokkal kapcsolatban. Közölte, tárgyalásokat kezdeményeznek a létszámcsökkentés szempontjairól, valamint az elbocsátandó köztisztviselők előrehozott nyugdíjazásának a lehetőségeiről. A szakszervezeti vezetők egy olyan, jogszabályi keretben is rögzített megállapodás megkötését szorgalmazták a kormánnyal, amely garanciát biztosít a köztisztviselők tisztességes távozására. Sérelmezték azt is, hogy miközben az érintett köztisztviselők sorsa bizonytalan, eközben magas rangú állami vezetők már felvették milliós végkielégítésüket.
Michalkó Péter, a Közszolgálati Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a köztisztviselői kar ellen másfél éve nagyon komoly hecckampány kezdődött főleg liberális politikusok részéről. A köztisztviselői kart bűnbakként állítják be a magyar gazdaság jelenlegi problémái miatt. Közölte, úgy gondolja, hogy a miniszterelnök szavai nem fedték a valóságot, amikor egy televíziós műsorban azt mondta, hogy mintegy kétezer köztisztviselő elbocsátása 20 milliárd forint megtakarítást eredményez. Ha a legmagasabb bérekkel számolunk, ez akkor sem lehet több 4 milliárd forintnál szögezte le.
Abszolút káosz van, senki semmit nem tud, igazából még azt sem tudjuk, ki fog minket kirúgni fogalmazott. Arra a kérdésre, milyen eszközeik vannak a tiltakozásra, azt mondta: az már a vég kezdete, hogyha a köztisztviselő sztrájkol a hatalommal szemben. Utalt arra, hogy a köztisztviselőnek lojálisnak kell lennie a mindenkori hatalomhoz. A mi eszközeink a megállapodás, a jogszabályok betartatása és a bíróság előtti jogorvoslat tette hozzá.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?