Szakszervezeti egység formálódik
Nem csak a versenyszféra legnagyobb szakszervezetei készülnek fúzióra, Fehér József, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) alelnöke szerint minden ágazatot képviselő, egységes, országos közszolgálati szakszervezetekre van szükség - írja a Magyar Nemzet.
A SZEF alelnöke a lapnak elmondta: csak a közigazgatás területén negyvenegy szakszervezet jött létre a rendszerváltás idején, annak egyfajta protest hangulatában. Számuk mára a felére csökkent, s közülük tíznél is kevesebb a valóban működőképes. Azóta az állami berendezkedés is módosult, már az MSZP-kormány alatt, a regionális rendszer kialakításával megkezdődtek a változások, 2010 után pedig látványosan felgyorsult az állami partnerek koncentrációja.
Az érdekvédő hangsúlyozta: bár az ügyészségnél, a bíróságoknál, a számvevőszéknél, az adó- és vámhivatalnál, a munkaügyi hivataloknál mindenütt megvannak a sajátosságok, ezeken a területeken az érdekvédelmi kérdések jellemzően nem a munkahelyi, hanem országos szinten dőlnek el. Éppen ezért egységes, országos közszolgálati szakszervezetre van szükség, amely képes a sajátosságok megjelenítésére.
Szerinte ilyen egységszakszervezetet kellene létrehozni a közigazgatás, a rendvédelem, azaz az állami és önkormányzati hatalomgyakorlás területén, de a közszolgáltatások más ágazatainál - egészségügy, oktatás - is erre lenne szükség.
A közszférában jelenleg működő két konföderáció - a SZEF és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés - helyett szintén egy szövetség léte lenne indokolt Fehér József szerint. Ennek szerepét elsősorban olyan, ágazati kérdéseken túlmutató ügyekben látja, mint az adó- és nyugdíjrendszerrel vagy a költségvetéssel kapcsolatos álláspontok kialakítása.
A lap emlékeztet arra, hogy a versenyszférában működő Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének kilenc legnagyobb ágazati szakszervezete szeptemberben dönt arról, hogy önállóságuk fokozatos feladásával fuzionálnak-e. Az új magyar ipari szakszervezet mintegy ötvenezer szervezett dolgozót fogna össze, és csaknem 250 ezer munkavállalót képviselne.
Magyar Nemzet/MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?