kapubanner for mobile

Szankcionálhatják az elmaradt béremelést

A kompenzációt elmulasztó vállalkozások nem kapnának állami támogatást és megrendelést - mondta Rogán Antal a Magyar Nemzetnek.

Kedvezményt kapnának a tb-járulék befizetése alól a bérkompenzációt végrehajtó vállalkozások - mondta el Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője a Magyar Nemzetnek.
A kompenzáció igénye az alacsony, illetve közepes keresetűekre vonatkozik. Rogán megerősítette azt a korábbi értesülést is, miszerint azok a vállalkozások, amelyek nem hajtották végre a 4-6 százalékos béremelési ajánlást, nem kaphatnak majd állami támogatást vagy megrendelést.

A Világgazdaság úgy számolt, hogy a kiesett járulék és a bejövő többlet-adóbevétel mellett 10 milliárd forintos kiadást okozna a költségvetésnek a bérkompenzáció ellentételezéseként biztosított járulékkedvezmény.

Rogán elmondta, az általa vezetett bérmonitoring-bizottság ősszel folytatja a munkát.

Magyar Nemzet/Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt

A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk

NAV: eddig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk

Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk