kapubanner for mobile

Szanyi: új képviselői javasalmazási rendszer kell

Szanyi Tibor szocialista honatya szerint az országgyűlési képviselők javadalmazási és juttatási rendszere idejétmúlt.

A képviselők járandósága bizonyos feltételek megléte esetén jár, és nem viszonylagos szükségletek függvénye - fogalmazott Szanyi Tibor. Hangsúlyozta, hogy a juttatások egységes szempontok szerinti költségátalányok, azért találták ki, hogy senki ne mazsolázhasson a különböző kiadási tételek között.

A kormánypárti képviselő szerint a járandóságokról le lehet mondani, de ez kockázatos, mert felmerülhet a gyanú, hogy az adott politikust valaki más fizeti, nem a köz.

"Ami jár, az jár, azt fel kell venni, ennek minden parlamenti képviselőre vonatkoznia kellene, az Országgyűlés tehetős tagjaira is, azután ki-ki dönthet úgy, hogy jótékonykodásra vagy mecénás tevékenységre fordítja havi járandóságát" - folytatta.

Szanyi Tibor a szállásköltség kapcsán arra hívta fel a figyelmet, sajtónyilatkozatokból kiderült, hogy a képviselők nevén lévő lakásokban például az elvált feleség lakik, így a képviselő albérletbe kényszerül.

Az MSZP képviselője ugyanakkor kifejtette: a rendszer idejétmúlt, annak korrekciójára van szükség, nem hisztériakeltésre. Szanyi Tibor megfelelő megoldásnak tartotta a képviselők javadalmazásának átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, amelyet már tárgyalt az Országgyűlés. Az előterjesztés alapján a szállást és a külföldi kiküldetést kivéve megszűnne a költségtérítés, az országgyűlési képviselői alapdíj pedig a mindenkori köztisztviselői illetményalap tizennyolcszorosa lenne.

Csütörtöktől olvasható az Országgyűlés honlapján minden parlamenti képviselő tiszteletdíja és költségtérítése. Az adatok szerint a parlamenti képviselők többségének, nagyjából a kétharmadának egy bizottsági tagsága van, a többség kap költségtérítést is, annak függvényében, hol található a választókerülete és hol lakik. A költségtérítési átalány összegét a választókerületi központ Budapesttől való távolsága alapján határozzák meg.

Szállásköltséget az a képviselő kaphat, aki nyilatkozata szerint budapesti lakóhellyel nem rendelkezik, illetve a lakóhelye nem egyéni választókerületében vagy abban a megyében van, ahol területi listán megválasztották. Az Országgyűlés elnöke és alelnökei kiemelt díjazást kapnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek