Százhatvan dolgozót érintő létszámleépítés a nyíregyházi kórházban
Százhatvan dolgozót érintő csoportos létszámleépítést rendelt el a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórházban az intézményfenntartó Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzati Közgyűlés; a testület egyhangú szavazással hozta meg döntését keddi nyíregyházi ülésén.
A leépítésre a megváltozott ellátási struktúra és az ahhoz kapcsolódó kapacitási és finanszírozási változások miatt kerül sor - mondta Fülöp István, a közgyűlés fideszes elnöke a tanácskozáson.
A súlyponti kórházak közé került nyíregyházi gyógyintézetben az aktív ágyak számát 1.768-ról, 1.339-re csökkentették, s az ebből eredő veszteséget csak kismértékben enyhíti, hogy 130 krónikus és 70 rehabilitációs ágyat visszakapott az intézmény.
Az ágyszámok változásával párhuzamosan az úgynevezett fekvőbeteg-volumen az október-március hónapokra engedélyezett 37.000 pontról, az április-szeptemberi időszakra 30.000-re csökkent, s ez a féléves időszakra számítva 900 millió forintos bevételkiesést jelent a kórháznak.
Pintérné Gönczi Ágnes, a gyógyintézet főigazgató-orvosa az ülésen elmondta: a 160 embert érintő leépítés során 85 nyugdíjast, illetve 39, a nyugellátást most elért dolgozót bocsátanak el, így az aktív alkalmazottak közül lényegében 46-an kényszerülnek távozni.
Hozzátette: az egészségügyi szakellátást nem érinti a csoportos leépítés, a háttérszolgálatok, így például a műszaki, a munkaügyi, az informatikai vagy adminisztrációs osztály létszámát csökkentik.
Rizsák Ildikó, fideszes képviselő, Nyírbogát háziorvosa, mint szakember bírálta a közgyűlésen a "leépítést eredményező egészségügyi reformot". Hangsúlyozta: Szabolcs megye lakosságának a legrosszabb az országban az egészségügy állapota, s ebben a helyzetben "elfogadhatatlan a nyíregyházi kórházban kialakult hosszú várólista", amely - szerinte - még "a rosszindulatú daganatos betegeket is érinti, több mint egyhónapos időtartammal".
Pintérné Gönczi Ágnes az MTI munkatársának kérdésére válaszolva cáfolta a képviselő-orvos állítását, mondván: a nyíregyházi kórházban nincs hosszú várólista, a daganatos betegeket pedig a lehető leggyorsabban ellátják, hiszen gyógyulási esélyeiknél minden perc számít.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?