kapubanner for mobile

Szeptemberben tízezer forintos béremelést kapnak a tanárok

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Szeptembertől folytatódik pedagógus-béremelés, átlagosan mintegy 10 ezer forintos nagyságrendben nőnek a keresetek – mondta Hoffmann Rózsa pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Az eddigi lépéseket felidézve a köznevelésért felelős államtitkár rámutatott: szeptemberben átlagosan 34 százalékkal, januárban további 8-10 ezerrel forinttal nőttek a pedagógusbérek. A tanárok 2017-ig részletekben kapják meg a parlament által elfogadott béremelést, amely az életpályamodelljük része.

Hoffmann Rózsa jelezte, idén szeptembertől újabb béremelés következik, a jogszabályban rögzített módon. A köznevelési államtitkár az MTI kérdésére azt mondta: az őszi emeléssel nagyjából átlagosan tízezer forintos nagyságrendű növekedés várható.

Érzékeltetve a változásokat kifejtette: a tavaly szeptemberi emelés előtt a bruttó jövedelem 130-230 ezer forint volt, ez mostanra 230-310 ezer forintra nőtt, ami eléri az értelmiségi átlagfizetést.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek