kapubanner for mobile

Szerbiában az állami cégeknél keresnek többet

Jóllehet a szerb állami gazdasági- és iparvállalatok termelékenységi mutatója messze elmarad a magánszektor mögött, az átlagkeresetek mégis 38 százalékkal nagyobbak itt, mint a privát cégeknél - írja a belgrádi Biznis i finansije gazdasági folyóirat, a cikket a Dnvenik újvidéki napilap hétfői internetes kiadása ismerteti.

Gazdasági szakértők szerint erre nincs is fedezet, hiszen a szerb állami vállalatok veszteségei két és félszer nagyobbak, mint a magáncégeké. Szerbiában 695 köztársasági, tartományi és önkormányzati állami cég van, 166 ezer alkalmazottal, ami a szerbiai foglalkoztatottak 16 százalékát teszi ki.

A szakfolyóirat írása szerint az állami vállalatok termelékenysége az utóbbi tíz évben csupán 18 százalékkal nőtt, míg a magáncégeknél 2001 óta 126 százalékkal lett nagyobb. Az állami gazdasági szektoron belül a cégek vesztesége tavaly 18 százalékkal haladta meg az eredményesen működők nyereségét.

A legnagyobb veszteséget a Szerbiai Vasutak (Zeleznice Srbije) produkálta, amely a 2011. évet 165 millió euró negatív eredménnyel zárta. Ez 157 százalékkal volt több mint 2009-ben. Eközben jelentős - majdnem 150 millió eurós - állami támogatást is kapott.

A listán a következő a Szerbiai Utak (Putevi Srbije) cég 40 millió eurós veszteséggel, majd a Szerbiai Elektromos Művek (EPS) 31 millió euró mínusszal. Veszteséges a nemzeti légitársaság, a Jat Airways is, 24,5 millió euró a hiánya. Ez utóbbi cégnél a legjobb dolgozni, a szerbiai gazdaságban kifizetett átlagbér két és félszeresét lehet keresni.

Közgazdászok figyelmeztettek arra, hogy előbb-utóbb komoly gondot fog okozni, hogy az "elkényeztetett" állami cégek megreformálásához egyetlen kormány sem mert hozzákezdeni, inkább állandóan újabb hitelfelvételekkel próbálják a veszteségeket eltüntetni.

  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek