kapubanner for mobile

Szerdától sztrájkolnak a görög gyógyszerészek

Háromnapos országos sztrájkot tartanak szerdától a görögországi gyógyszerészek, amelyről még szombaton döntött szövetségük. A patikusok a kormány liberalizációs terve ellen tiltakoznak, írja a Népszava.

A szövetség közleménye szerint a sztrájktól csak akkor állnak el, ha a kormány alapvetően változtat törvényjavaslatán, de készek a párbeszédre. A patikusok egyebek mellett ellenzik a tervnek azt a részét, amely meghosszabbítaná a nyitvatartási időt, és azt akarják, hogy a patikaengedély továbbra is örökölhető legyen.

A görög kormány az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap nyomására akar liberalizálni számos szolgáltatást, beleértve a gyógyszerárusítást.

Független Hírügynökség/Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek