Szétrobbanthatja a munkahelyi csapatot egy negatív kolléga
Ha egy újonnan érkező negatív ember hozzáállása miatt megromlik az addig jól működő munkahelyi közösség, azt már nem szabad csupán személyi ellentétként kezelni. Ez valójában HR-es probléma, amit HR-es eszközökkel kell orvosolni, mivel a folytonos gáncsoskodás és elégedetlenség komoly károkat okozhat a munkahelyen, mutatott rá egy új kutatás. Ennek híján a cég épp a legjobb kollégákat veszítheti el, akik - a szélmalomharc helyett - inkább másik munkahely után néznek. Mfor.hu háttér.
Lassú méreg
A passzivitás, folytonos elégedetlenség és negatív hozzáállás ugyanis egy idő után az egész csapatot megmérgezi. Az elégedetlenség átragad a többiekre is, esetleg emiatt elvész a korábbi motiváltságuk, szétesik a korábban jól működő csapatmunka, és végső soron romlik a teljesítmény.
A probléma ellen ráadásul nem igen tudnak védekezni a vezetők, pedig két esetben is szükség lenne erre: egyrészt a kiválasztásnál, másrészt amikor már baj van.
Balázsy Krisztina, a Grafton Reqruitment Kft. vezető tanácsadója szerint ez valóban létező jelenség, de szerencsére egyáltalán nem gyakori. Úgy véli, ennek összetett okai vannak: fakadhat rosszindulatból vagy tapasztalatlanságból, néha pedig egyszerűen nem illik a csapatba az új munkatárs személyisége.
A "bad apple" jelenség ráadásul mindenhol előfordulhat és mindenhol rombol is: nemcsak fizikai, hanem szellemi munkakörökben is, sőt utóbbiban még nagyobb kárt tud okozni. A csapatmunkát igénylő feladatoknál pedig ott a legveszélyesebb a helyzet, ahol valóban egymás munkájára épülnek a feladatok, és a dolgozók fizikailag is együtt vannak egész nap.
Balázsy szerint például nem biztos, hogy egy értékesítői csapatban, ahol a munkatársak nap közben a várost járják, annyira kijön ez a feszültség, mint mondjuk egy logisztikai munkakörben, ahol egész nap együtt kell tudni működniük a kollégáknak.
A monitoring megoldás lehet
Munkahelyi hatékonyság
A vasárnapi munkavégzés ellen indult hadjárat
A munkahelyen nevelnék egészséges életre a magyarokat
Pályázhatnak a szívbarát munkahelyek
A fiatal dolgozókból hiányzik a lojalitás
További cikkek
A tanácsadó szerint ha a problémás kollégát már felvették a vállalathoz, akkor a monitoring jó eszköz lehet a többiekre is veszélyes negatív hozzáállás kiszűréséhez. Tehát néhány héttel vagy hónappal az új munkatárs belépése után külön-külön és együtt is meg kell kérdezni az embereket benyomásaikról.
Ha gond van, azzal a HR-es időben szembesülhet, nem pedig csak az utolsó fázisban, amikor már szinte lehetetlen megoldani az elmérgesült helyzetet.
Fontos, hogy minél hamarabb észleljék és próbáljanak gyógyírt találni a problémára a munkahelyen, hogy még a próbaidő letelte előtt kiderüljön: együtt tudnak-e dolgozni a többiek az új kollégával - hangsúlyozta lapunknak Balázsy Krisztina.
Próbanap és közös ebéd
A kiválasztás fázisában nagyon sokat segíthet a személyes találkozás nem csak a leendő főnökkel, hanem a kollégákkal is - akár egy kávé vagy ebéd keretében. Ez segítheti a személyes szimpátia kialakulását. A próbanap intézménye pedig fényt deríthet arra is, ha esetleg egyáltalán nem tudnak együttműködni a munkában az új csapattaggal a többiek. Balázsy szerint azoknál a cégeknél, ahol alkalmazzák a próbanapot, bizony esnek ki emberek a rostán.
Nők a munkahelyen
Nálunk "csak" 11 százalékkal keresnek kevesebbet a nők
Hillary Clintonéktól tanulhattak a magyar női csúcsvezetők
Saját fegyvereikkel lehetnek sikeresek a nők a munkahelyen
Rugalmas munkaidő: az utolsók vagyunk Európában
További cikkek
Másrészről, ha a kiválasztást végző személy jól ismeri a csapatot, akkor nagyobb eséllyel ki tudja választani az olyan személyiségű jelentkezőt, aki jól be tud majd illeszkedni a munkahelyi közösségbe, mivel azonos értékeket tart fontosnak.
Azzal Csaposs Noémi, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke is egyetértett, hogy a "bad apple" jelenség létezik. Szerinte ugyanakkor egy erős, jól motivált csapat képes kivetni magából a negatív tagot. Inkább abban az esetben képes megmérgezni a többieket egy elégedetlenkedő, ha a háttérben más problémák is meghúzódnak, csak azok esetleg még nem kerültek felszínre.
Általában a kis- és közepes vállalkozásoknál jellemző, hogy a munkahelyi közösség valóban együtt is működik, itt érezhető leginkább a családias hangulat. A nagy multinacionális cégeknél inkább specialisták dolgoznak. Bár itt szintén jelen van a csapatmunka, a szoros egymásrautaltság már nem annyira jellemző.
Az elnök szerint bár a kiválasztáskor lehetetlen teljesen kiszűrni a negatív embereket, egy jól felépített kiválasztási rendszer sokat segít. Érdemes hangsúlyozni már a felvételi elbeszélgetéseken, hogy milyen értékeket vallanak a cégnél, illetve melyek az elvárások a szűkebb közösségben, ahol az új munkatárs dolgozni fog.
hirdetés
Ha pedig a problémás kolléga már bekerült a céghez, a folyamatos kétirányú kommunikáció kiderítheti, ha esetleg nem a megfelelő helyre került. Egy mentor kinevezése, aki mind szakmailag, mind emberileg átsegíti a beilleszkedés nehézségein, szintén sok probléma kialakulását megelőzheti.
A kirúgás sem kizárt
Csaposs Noémi szerint ha valóban elég néhány változtatás, hogy beilleszkedjen az új munkatárs, érdemes azokat megtenni. Ha viszont ezek sem segítenek, meg kell válni tőle, mielőtt még komolyabb gondok keletkeznek.
A folytonos elégedetlenség, aknamunka és negatív hozzáállás végeredménye ugyanis a brit tanulmány szerint legrosszabb esetben az is lehet, hogy épp a legjobb munkatársakat veszíti el a cég. Ők inkább új állás után néznek, minthogy tovább dolgozzanak a gáncsoskodó kollégával.
Körte Ildikó
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Nem csak a lelket betegíti meg a munkahelyi stressz
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Otthonról végezhető munkáról szóló valótlan álláshirdetések miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi ellen - tájékoztatta a Somogy Vármegyei... Teljes cikk
Újszerű megoldással állt elő a dolgozó szülők problémájára a horvátországi Szamobor város önkormányzata. Mivel a helyi óvodákban és... Teljes cikk
Az otthonokban gyakran találkozunk a mindent beborító rendetlenséggel – ruhák, sporteszközök, karácsonyi kiegészítők halmazaival. Mindez könnyen... Teljes cikk